Az elmúlt nyolc évben felnőtt egy „elfelejtett” nemzedék

A Gyurcsány-korszak tönkretette a fiatalok jövőjét és a sportot, az elmúlt nyolc évben felnőtt egy elfelejtett nemzedék, akinek boldogulásáért a szocialista kormányok semmit sem tettek – mondta Ágh Péter, a Fidelitas elnöke vasárnap. • „Sorsdöntő változást hozhat a választás a fiatalok számára”

MNO
2010. 03. 21. 13:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke arra reagált, hogy Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján az ifjúság és a sport területén az elmúlt nyolc évben elért eredményekről, valamint a további elképzelésekről beszélt.

Ágh Péter az MTI-nek elmondta: az aggasztó helyzettel a szocialista kormánynak a saját maga által megrendelt kutatásából, az Ifjúság 2008 című anyagból kellett szembesülnie, melynek során reprezentatív keretek között 8 000 magyar fiatalt kérdeztek meg. Eszerint a magyar fiatalok 80 százaléka úgy érzékeli, hogy az elmúlt évek során romlott az általános életszínvonal, romlott a helyzetük – tette hozzá. „Nem elég azonban, hogy a szocialisták nem tettek semmit a fiatalokért, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy hadat is üzentek nekik, hiszen bármilyen megszorításról volt szó, az elérte a fiatalokat. Gondoljunk csak a tandíj bevezetésére, aminek eltörléséhez egy népszavazás kellett” – mondta.

Ágh Péter szólt arról, az Orbán-kormány alatt voltak programok az otthonteremtésre, a családalapítás és a tanulás ösztönzésére. Az elmúlt nyolc évben – mint mondta – ezeket felszámoltak, így változásra van szükség, hogy a fiatalok pozitív jövőképpel és lehetőségekkel rendelkezzenek. „A következő Országgyűlés és kormány, ha a Fidesz kerül többségbe, oda fog figyelni a fiatalok problémáira” – jelentette ki. Hozzátette: emiatt újította meg a Fidelitas a közelmúltban a szövetségesi szerződését a Fidesszel, amely dokumentum számos olyan pontot tartalmaz, amely a felnövekvő generáció helyzetén akar javítani. A dokumentum például kimondja: vissza kell állítani a lakástámogatási rendszert a fiatal emberek családalapításának elősegítése érdekében – közölte Ágh Péter.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.