Évekig üresen állt, most benépesült a keszthelyi mozi

Kulturális és sportrendezvények megtartására is alkalmas tornateremmé alakították át Keszthelyen a város egykori moziját, amely ezentúl a Mozgás Háza nevet viseli.

MNO
2010. 03. 21. 7:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A város önkormányzatának tájékoztatása szerint a korábbi Petőfi mozi hajdani nézőterét péntek óta a Vajda János Gimnázium diákjai foglalhatják el, miután az iskolát fenntartó Zala Megyei Önkormányzat több mint százmillió forintos ráfordítással átalakíttatta az évekig üresen álló épületet. A közművekkel kapcsolatos költségeket, valamint a járda- és útburkolat helyreállítását Keszthely önkormányzata vállalta magára. A tavaly kezdődött munkálatok során többfunkciós helyiségeket alakítottak ki a mozi helyén, így nemcsak a gimnáziumnak sikerült tornatermet létrehozni, de más városi rendezvények megtartására is alkalmassá tették. Felújították a teljes gépészetet, a földszinten szertárt, büfét, vendégteret és mellékhelyiségeket, az emeleten pedig öltözőket és klubszobát alakítottak ki.

A beruházás részeként hangtechnikát is beépítettek és beszerezték a szükséges berendezési tárgyakat és sportszereket. Az épület rámpán akadálymentesen megközelíthető, de mozgássérültek számára használható mosdóval is felszerelték.

A Zala megyei és keszthelyi városi önkormányzat között létrejött szerződés értelmében a beruházási költség és a mozi eredeti értékének arányában a megyei önkormányzat 61 százalékos tulajdonrészt szerzett az ingatlanban, a fenntartási költségeket pedig a tulajdoni hányad arányában viseli a két önkormányzat. Keszthely városa azonban 20 éves futamidővel, kedvezményes feltételekkel visszavásárolja a megye tulajdonrészét, mégpedig kamatmentes részletfizetéssel, évente ötmillió forint törlesztésével. Bár a Vajda János Gimnázium megyei fenntartású intézmény, a város is jelentős összeggel támogatja. Idén több mint 24 millió forinttal járul hozzá a keszthelyi önkormányzat a népszerű és sikeres matematika-biológia tagozat működtetéséhez – közölte a város önkormányzata.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.