„Azokért fáj a szívem, akik nem tudtak bejönni a Körcsarnokba. Akik azzal a reménnyel indultak el otthonról, hogy együtt lehetünk, de már nem fértek be a terembe. „Őrülten sajnálom” – meakulpázott blogján Gyurcsány Ferenc. De mint írja, nem mentegetőzik, hiszen szereplője és nem szervezője volt a Magyar Demokratikus Charta rendezvényének, a Charta pedig nem professzionális apparátus, anyagi eszközei pedig szegények.
Az érdeklődés egyébként az egy éve gyakorlatilag meg nem szólaló Gyurcsányt is meglepte – egy alkalommal így is helyszínt kellett változtatni. „Bent káprázatos volt a hangulat. Örömteli volt újra együtt lenni” – írja blogjában a szocialista politikus. Ugyanakkor szerinte kár nyakatekert értelmezést adni arról, hogy mi történt.
Emlékeztetőül: az MSZP-ben megoszlottak a vélemények arról, hogy jó-e vagy sem, ha Gyurcsány kiáll, de a volt pártelnök-miniszterelnök szerint csak annyi történt, hogy megmutatta a demokratikus oldal egy kis szelete, hogy van benne erő, büszkeség, hit. És ígéri Gyurcsány blogja végén, lesz még olyan alkalom, ahol ezt újra megmutathatja.
(ATV)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.