Kolompár egyedül maradt, Balog visszalépett

Visszalép, és nem indul az országgyűlési választásokon Balog József, az MCF Roma Összefogás Párt elnökhelyettese, aki csütörtökön még azt mondta: a roma párt elnökével „becsületből” méretteti meg magát; így a roma szervezetnek csak egyetlen jelöltje, az elnök indulhat.

MNO
2010. 03. 21. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A roma politikai tömörülés vezetése csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy nem állítanak országos listát, és az általuk összegyűjtött ajánlószelvényeket (közlésük szerint 23 ezret) a sajtótájékoztató után újságírók előtt elégették.

Az MCF színeiben Kolompár Orbán elnök a Borsod megye 5-ös számú választókerületében, azaz Ózdon és környékén méretteti meg, nyilvántartásba is vették hivatalos jelöltként. Balog József elnökhelyettes a Szabolcs megyei nyírbátori térségben indult volna egyéni képviselőként saját pártjuk színeiben. Ajánlószelvényeit, – elmondása szerint – 850 darabot pénteken leadta, de mint azt az MTI-vel vasárnap közölte: visszalép, és nem indul a voksoláson.

A roma politikus, aki az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese is, döntését azzal indokolta, hogy a Szabolcs megyében megerősödött a „szélsőjobbik”, és amennyiben ő is elindulna a választásokon, csökkentené a demokratikus pártok esélyeit, amelyek a Jobbik ellenfeleként lépnek fel. Január elején Kolompár Orbán még azt közölte, hogy mintegy 150 egyéni választókerületben kívánnak jelöltet állítani.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.