Küszöbön a háború az MDF ellen

Könnyen lehet, hogy az SZDSZ fogja szétverni az MDF-et, amiért a fórum országos választmánya szombaton lényegében lenullázta a volt kis kormánypárt választási esélyeit. Az önálló indulásra, vagyis a saját listára vonatkozó igényeiket korábban feladó szabad demokraták a demokrata fórum szombati döntése után már abban sem reménykedhetnek, hogy az MDF farvizén sikerül képviselőket juttatniuk a parlamentbe, a „konzervatívok” ráadásul a két párt közötti választási megállapodást is tételesen felrúgták. A szabad demokraták választási operatív testülete vasárnap délután dönt arról, hogy milyen módon szorongassák meg az MDF-et. • Retkesnek kérései vannak• Hajszálon múlik az MDF budapesti listája, Csapody fenyegetőzik • Bokros és Dávid „állva maradt”, az SZDSZ csúnya dolgokra készül • Bokros már zsarolja az MDF-et, hozott ő is egy listát

Bodacz Balázs
2010. 03. 21. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szabad Demokraták Szövetségében óriási felháborodást váltott ki az MDF országos választmánya által szombaton elfogadott országos és fővárosi képviselőjeölt-lista. Az SZDSZ-t ugyanis lényegében szemrebbenés nélkül átverte az MDF. A szabad demokraták egyik névsorban sem kaptak olyan helyet, amely parlamenti mandátummal kecsegtetne, noha egyértelműen ennek reményében kötötték össze sorsukat a fórummal, amely a két párt közötti választási együttműködési megállapodást is tételesen felrúgta.

A korábbi megállapodás úgy szólt a két párt között, hogy az MDF budapesti listájának első, harmadik és negyedik helyére szabad demokrata politikusok kerülhetnek. Egy 5-6 százalékos eredmény esetén lehetőség nyílhat arra, hogy az első két listás hely birtokosa (tehát legalább egy SZDSZ-es) parlamenti képviselő legyen; mint ismert, a fórum viszont úgy döntött szombaton, hogy a fővárosi lista első két helyén Bokros Lajos, és a Gyurcsány Ferenc köreinek oly kedves Debreczeni József kap helyet, az SZDSZ-szel kötött szerződés kikötései tehát nyomokban sem lelhetők fel a döntés mögött. Ez pedig nem tett jót a két párt eddig sem túl szívből jövő barátságának.

A szabad demokraták azonban nem csupán az MDF-re haragosak, hanem saját pártelnökükre, Retkes Attilára is. Retkes ugyanis komoly zsarolási pozícióba került, amikor az Országos Választási Bizottság elutasította két budapesti MDF-es induló, Slosár Gábor és Király Zoltán képviselőjelöltként történő nyilvántartásba vételét. Ez azért adott óriási fegyvert az SZDSZ kezébe, mert a két politikus kiejtésével veszélybe került a fórum budapesti listája. Slosár és Király nélkül jelenleg éppen a listaállításhoz szükséges nyolc képviselőjelöltje van az MDF-nek. Elvileg. Gyakorlatilag viszont arról van szó – és ez lehetett volna a szabad demokrata furkósbot –, hogy a nyolc közül az egyik, Győri Dénes, Kőbánya SZDSZ-s alpolgármestereként vált ismertté. Az ő visszahívásának meglebegtetésével Retkes Attila SZDSZ-elnök szinte bármit, de legalább a pártközi megállapodás betartását kipréselhette volna az MDF-ből; ha ugyanis Győri nincs, MDF fővárosi lista sincs, és esély sem marad arra, hogy a párt átlépje az öt százalékos parlamenti küszöböt. Ráadásul nem ez az egyetlen (ki nem játszott) ütőkártya: Zala, Békés és Heves megyében is csak MDF-színekben induló SZDSZ-eseknek köszönhető, hogy lehetőség nyílt megyei lista felállítására. Szigeti István, Nagy Béla és Borsos László ugyanis csak a két párt közötti helyi megállapodások miatt öltötte magára az MDF-es jelmezt, egyébként mindhárman rutinos szabad demokraták. Az ő visszalépésükkel a megyei listáknak inthet búcsút az MDF, amelynek eredményeképpen több százezer potenciális szavazóról lenne kénytelen lemondani.

A szabad demokraták kezében tehát bőségesen van muníció, hiszen a fővárosban és három megyében is megakadályozhatják az MDF indulását. Ezért állnak érthetetlenül az előtt, hogy Retkes Attila pártelnök egyáltalán nem élt a lehetőségekkel; az MDF országos választmánya szombati döntésének egyetlen lehetséges szabad demokrata nyertese éppen ő, az országos listán ugyanis hetedik helyet kapott, amely kis szerencsével elegendő lehet egy parlamenti székhez.

A saját pártjukon belüli helyzetet, valamint az MDF-fel – legalábbis papíron – fennálló egyezséget, vagy annak felmondását az SZDSZ választási operatív testülete ma délután fél ötkor fogja megtárgyalni. Úgy tudjuk, komoly esély van rá, hogy a Retkes által elszalasztott zsarolási lehetőséget nekiszegezzék az MDF-nek. Vagyis azt, hogy beborítják a fórum listáit, ha a „konzervatívok” nem vonják vissza az országos és a fővárosi listára vonatkozó, egyébként az együttműködési szerződéssel köszönő viszonyban sem lévő javaslatukat. A tervek szerint este fél hétkor az operatív testület az MDF vezérkarával is tárgyalni kíván.

Ha sikerül is rábírniuk bármilyen új alkura a fórumot, akkor is komoly nehézségekkel kell szembe nézniük a feleknek. A területi (tehát a megyei és a fővárosi) listákat holnap, az országos listát holnapután délután négy óráig kell leadni az Országos Választási Irodának. Ha egyáltalán lehet is szó új listákról, akkor azokat ismét az MDF országos választmányának kell elfogadnia, amelyet viszont legalább az ülés előtt három nappal kell összehívni. Az idő-faktor miatt tehát egyre nehezebb elképzelni, hogy, még ha sikerül is új egyezséget kötni, az MDF irányítói jogszerűen el tudják-e azt fogadtatni saját vezető testületükkel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.