Orbán: Még a padlást is kisöpri a kormány

Orbán Viktor szerint a Fidesz az az erő, amely képes politikai formát adni annak a mélyreható változásnak, amelyre Magyarország készül.

MNO
2010. 03. 22. 16:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz elnöke hétfőn az Osztrák Gyáriparosok Szövetségének bécsi rendezvényén tartott előadást. Az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: „Elköteleztem magam, hogy jelentősen megújítjuk Magyarországot, mély változásokat viszünk véghez”.

A Fidesz gazdaságpolitikájával kapcsolatban arról beszélt, hogy jelentős változásokra kell számítani: nem egyszerűen az intézkedések lesznek mások, hanem a gondolkodásmód is. A Fidesz kormányra kerülése esetén a gazdaságpolitika elsőbbséget fog adni az értékteremtő, munkahelyteremtő, termelő beruházásoknak – ismertette az előadásában elhangzottakat. Hozzátette, az embereket is arra szeretné ösztönözni, hogy vállaljanak munkát, hozzanak létre értéket. Orbán Viktor szerint már kirajzolódik azoknak az európai országoknak a csoportja, amelyeket ő az „okos országok csoportjának” nevez. Ezek minden erővel a gazdaság beindításán dolgoznak, mert felismerték, hogy termelő beruházások nélkül, valamint az ezek által létrehozott munkahelyek nélkül nem lehetséges a pénzügyi problémákat sem kezelni – mondta.

Az MTI azon kérdésére, hogy mit kell érteni a választások után szükséges „rendkívüli intézkedések” alatt, Orbán kifejtette, azonnal el kell zárni az összes „korrupciós pénzcsapot”: tanácsadói szerződéseket kell befagyasztani és felmondani, a végkielégítések gyakorlatát azonnali hatállyal be kell szüntetni, az indokolatlanul felvett végkielégítéseket pedig vissza kell szedni. Vagyis el kell zárni a költségvetés körül minden olyan csatornát, amelyen ma az emberek pénze elszivárog – jegyezte meg.

Hangsúlyozta, a felesleges bürokratikus eljárások alól is mentesíteni kell az embereket, a vállalkozásokat és a családokat. Ezeket egy azonnali, gyors intézkedési csomagban gyűjtik majd össze – közölte. A költségvetéssel összefüggésben úgy fogalmazott: azt látni, hogy a mostani kormányzat „kisöpri nemcsak a raktárakat, hanem még a padlást is”. Példaként említette a „kétes” szén-dioxid-kvótaértékesítést, a továbbra is hatályos tanácsadói szerződéseket, valamint az állami szolgáltatások kiszervezését a privát szférába.

„Hogy pótköltségvetést kell csinálni, teljesen újat kell alkotni, vagy elegendőek lesznek a rendkívüli intézkedések, ezt most még senki nem tudja megmondani, ezzel megvárnám a választást, illetve a választások utáni kormányalakítást, az átadás-átvételt” – mondta Orbán.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.