A lapban megjegyzik, hogy formailag ugyan a június első hétvégéjére meghirdetett értékelő kongresszus dönt arról, hogy a párt jelöljön-e államfőt, és ha igen, akkor kit, de az elnökség erre vonatkozó ajánlása és a választmány későbbi állásfoglalása irányadó lehet.
A Népszabadság információi szerint a vezető szocialista politikusok egyelőre nem alakítottak ki többségi álláspontot a jelöléssel kapcsolatban, több érvük van mellette és ellene egyaránt.
A lap a párt egyik befolyásos politikusára hivatkozva azt írta, hogy először azt fogják eldönteni, milyen szimbolikus üzenete lehet egy jelöltállításnak, s milyen hozadéka lehet eleve vesztes csatába küldeni valakit.
(Népszabadság, MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.