Jelentősen olcsóbb lehet a villamos energia a lakossági fogyasztók számára július 1-jétől – tudtuk meg. Információink szerint a leendő kormány arra kérte az energiaipari szereplőket, vizsgálják felül a tarifákat, hogy a szabályozás befolyásolásával vagy egyéb módon miként lehetne mérsékelni a díjszabást.
– Sok tartalék van a rendszerben – fogalmazott lapunk megkeresésére Boross Norbert, az Elmű– Émász csoport szóvivője. Hozzátette, az elmúlt időszakban számos olyan költségtényező épült a rendszerbe, amely szükségtelen, ráadásul a fogyasztóknak is kényelmetlenséget okoz. Ilyen például a túlbonyolított, többoldalas számla vagy a vezetékjogok utólagos telekkönyvi bejegyzése. A szóvivő rámutatott, hogy az árképzés számos olyan elemet tartalmaz, mely gyakorlatilag keresztülfolyik a szolgáltatókon. Ezek közül az úgynevezett szénfillér – amely az ország egyetlen, még működő mélyművelésű szénbányájának veszteséges működését kompenzálja – az év végén megszűnik, mivel a Vértesi Erőművet kiszolgáló márkushegyi bányában ekkor végleg leáll a termelés. Egy másik ilyen elem az áramárban a kötelező átvételi tarifa, amely eredetileg a megújuló energiaforrások támogatására szolgált, ma azonban az így befizetett kilowattóránként mintegy 7 forintos összeg háromnegyedét a kapcsoltan villanyt és hőt is előállító erőművek kapják kézhez. Információink szerint e tényező okoz bizonytalanságot egyelőre abban, hogy konkrétan mekkora lesz majd a júliusi áramdíjcsökkenés. Az átvételi rendszer megváltoztatásának lehetőségeit értesüléseink alapján jelenleg a Magyar Energia Hivatal (MEH) vizsgálja – írja a szerdai Magyar Nemzet, melyből további részleteket is megtudhat.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.