A hadgyakorlatba 600 harci és technikai eszközt vonnak be, köztük Gripen vadászgépeket és az olasz légierő vadászbombázóit. A helyszínek: a Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központjának lőterei, a Veszprém melletti központi gyakorló- és lőtér, a honvédség kecskeméti és pápai repülőterei, illetve a várpalotai szimulációs központ.
Benkő Tibor elmondta: a többnemzetiségű szárazföldi kötelék (Multinational Land Force – MLF) katonái a hadgyakorlat mellett az árvízvédelemben is részt vettek, a hajmáskéri víztározónál, továbbá Borsod és Baranya megyében teljesítettek szolgálatot.
Marcello Bellacicco dandártábornok, az MLF olasz parancsnoka kiemelte, hogy az idei gyakorlat kiemelten fontos a kötelék számára, mert újra afganisztáni szolgálatra készülnek. Céljuk, hogy javítsák a szárazföldi alakulat műveleti hatékonyságát és a missziós feladatok végrehajtásának képességét – mondta a parancsnok.
A nemzetközi gyakorlatokat rotációs rendszerben tartják, az idén – május 17. és június 6. között – Magyarország ad helyet az eseménynek. Ez hagyományosan az MLF szlovén, olasz és magyar modulokból álló kiképzési és felkészülési megmérettetése.
Magyarországon először 2003-ban tartottak „Clever Ferret” gyakorlatot, annak keretében a három nemzet KFOR-missziós feladat ellátására készült közösen.
A szárazföldi erők együttműködésének célja, hogy a három ország közösen vegyen részt a NATO békefenntartói és válságkezelési feladataiban. A „Clever Ferret” angol elnevezés jelentése: „találékony menyét” – ez a nemzetközi kötelék kabalaállata.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.