Épphogy tízmillió fölött van hazánk népességszáma

Magyarország népessége az első negyedévben csak kisebb arányban csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest, így még tízmillió felett van a lakosok száma – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által az MTI-hez kedden eljuttatott tájékoztatóból.• Ha már forradalom: gondolnunk kell a gyerekekre is!

MNO
2010. 05. 25. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A születések száma nagyjából fél százalékkal alacsonyabb volt, de emellett a halálozások száma 6,7 százalékkal csökkent a tavalyi első negyedévi adatokhoz képest. A nemzetközi vándorlás becsült értékeit is figyelembe véve a lakosok száma kisebb mértékben, mintegy hatezerrel csökkent. Az ország lélekszáma így az első negyedévben 10 millió 7 ezer volt.

A születések és a halálozások száma régiónként különböző mértékben változott. Az Észak-Alföldön a születésszám csökkenése jelentősen meghaladta az országos átlagot, a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon viszont több gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma valamennyi régióban csökkent, a legnagyobb mértékben Közép-Magyarországon. Mindezek következtében 2010 első három hónapjában a természetes fogyás üteme mindenütt mérséklődött, a régiók közül a leginkább az ország középső részén.

A házasságkötések száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat. 2010 első negyedévében 12,2 százalékkal kevesebben kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában. A házasságkötések száma valamennyi régióban visszaesett, ennek mértéke az Észak-Alföldön volt a legnagyobb (17,5 százalék) és a Nyugat-Dunántúlon a legkisebb (9 százalék).

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.