Főtáv-botrány: egyelőre nem indult nyomozás az ügyben

Egyelőre nem indított nyomozást a rendőrség a Főtávnál történt visszaélésgyanús ügyben. A hírTV Célpont című műsorának birtokába került beszélgetés szerint az egyik volt igazgatón keresztül havonta 50 millió forintot kért vissza Hagyó Miklós, a ma már előzetesben ülő volt MSZP-s főpolgármester-helyettes. • Hagyó Miklós szinte „csúcsragadozóként” élte napjait?• Újabb Hagyó-ügy: azonnali vizsgálatot rendeltek el az NBH-nál

MNO
2010. 05. 26. 8:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Joó Tibor egyébként a száz legkeresettebb bűnöző egyikeként került kapcsolatba a Főtávval. A férfi alvállalkozóként végezte el a fővárosi távhőszolgáltató munka- és tűzbiztonsági, majd később pénzügyi átvilágítását.

A fővállalkozó egy azóta már „fantomizált”, rendezvényszervezésre szakosodott magáncég volt. A hvg.hu értesülése alapján a kft. jelenleg felszámolás alatt áll – tulajdonosai felszívódtak, adótartozást hagyva maguk mögött.

(hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.