Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
A politikus azt állítja, senkinek nem volt rálátása a fővárosi koalíció ügyeire. Arról sem tudtak, hogy a Főtávtól – az egykori munka- és tűzbiztonsági igazgató állítása szerint – Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes havonta 50 millió forintot kért vissza. Joó Tibor a Hír Televízió Célpont című műsorában bemutatott beszélgetésben azt is mondta: a Főtáv vezérigazgatójának havi 2 millió járt volna.
„Honnan tudtam volna? Mit gondol maga, úgy lopnak, hogy ország-világ nyilvánossága előtt?” – fogalmazott a Főtáv ügyével kapcsolatban Somlyódy Csaba. Arra a kérdésre pedig, hogy nem kellene-e lemondania, úgy válaszolt a Hír Televízió riporterének: „Ön tudott róla? (...) Önnek le kell mondania azért, mert Magyarországon történik egy bűneset?”
Tájékoztatást várnak az NBH-tól
A Főtáv-ügyben tájékoztatást vár az NBH-tól az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. A testület szocialista elnöke szerint a vizsgálat után döntenek a további lépésekről. A távhőszolgáltató egykori munkavédelmi igazgatója a Célpont című műsorban bemutatott beszélgetésben azt állította, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) küldte a Főtávhoz. Az NBH már szombaton vizsgálatot indított az ügyben.
(hírTV)