Újabb rajtaütés a Tescóban

A rendőrségen tett bejelentést a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) amiatt, hogy a gyöngyösi Tesco áruházban számos dolgozóval januárig visszamenőleg töltették ki és íratták alá a munkaidő-nyilvántartást. A helyi vezetők nem adtak magyarázatot a KDFSZ-nek, de állítják: mindez nem központi utasításra történik.

Magyar Nemzet
2010. 07. 24. 3:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDFSZ szerdán tárgyalt a multinacionális vállalat vezetésével a ki nem fizetett bérek ügyében – melyben immár a rendőrség is nyomoz –, ahol a cég arra kérte az érdekképviseletet, bizonyítsa, ha ilyen eset a tudomására jut. A szakszervezet dolgozói egy bejelentés alapján látogattak el a gyöngyösi Tescóba, ahol egyesek még a megérkezésük idején is éppen szignálták a viszszamenőleges munkaidő-nyilvántartást. A KDFSZ elnöke, Bubenkó Csaba úgy tudja, nem mindenkivel, csak azokkal írattak így alá, akikkel ez valamilyen oknál fogva korábban nem történt meg.

A szakszervezet tisztségviselői hiába érdeklődtek mindennek okáról, az áruház igazgatója, illetve a régió személyzeti igazgatója nem adott nekik választ, mindössze azt közölték, hogy mindez nem központi utasításra történt – olvasható a szombati Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat az ügyről.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.