A járvány szeptember 8-a óta tart, szétszórtan, nem robbanásszerűen tört ki, s „a járványgörbe már leszálló ágban van” – tette hozzá Lencsés Gyöngyi.
Az első megbetegedések szeptember 8-án történtek. A járvány szétszórtan, különböző napokon és különböző intézményekben, nem robbanásszerűen tört ki – tájékoztatott a helyettes tiszti főorvos. A kis betegek közül eddig kilencen szorultak kórházi ellátásra, ambuláns kezelésre, illetve rövid, néhány napos kórházi ápolásra. A betegség közepes súlyosságú, magas lázzal, hasmenéssel jár.
Az adatgyűjtés, a járványügyi, analitikai vizsgálat még tart a járvány pontos okának megállapítására. A Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakemberei nem csak a főzőkonyhát, hanem tálalókonyhákat, továbbá az élelmiszerbeszállítókat és alapanyaggyártókat is ellenőrzik.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.