Kovács László, a nyomozást végző hatóság vezetője keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a kábítószerrel való visszaélés vonatkozásában – tekintettel az elterelés vállalására – a nyomozó hatóság az eljárást felfüggesztette. Közlése szerint a nyomozást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal a Budakörnyéki Ügyészségnek továbbítják.
S. András (Stohl András színész) a rendőrség adatai szerint május 8-án hajnalban autójával Fót felé haladva áttért a szemközti sávba és ott nekiütközött két, szabályosan közlekedő személygépkocsinak, majd elhagyta a helyszínt. A baleset következtében egy ember súlyos, három pedig könnyű sérüléseket szenvedett.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.