A miskolci kórház csapata „szenzációs”, mégis nagy a baj

Nagy Kálmán KDNP-s politikus szerint a miskolci Semmelweis-kórház az ország egyik legjobb és legkiválóbb orvosi karával rendelkező kórháza, amely a nővérek számát tekintve is kiemelkedő helyzetben van, így szakmailag minden feltétel adott lenne ahhoz, hogy az egészségügyi intézmény jól működjön, mégsem ezt lehet tapasztalni.

MNO
2010. 09. 22. 11:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országgyűlési képviselő szerdán, miskolci sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az itt dolgozó szakembereknek állandóan szembe kell nézniük a bizonytalansággal, a kiszolgáltatottsággal, a csődközeli helyzettel. A miskolci egészségügyi intézmény állandóan pénzügyi zavarokkal küzd, pedig – tért ki a politikus arra, hogy a szakrendelésekre több mint 43 millió forintot kapnak – ez az egyik legnagyobb összeg a kórházak sorában. Ezeket az adatokat azon összefüggésben említette, hogy jelentések szerint a térségben tavaly jelentősen megemelkedett a tbc-s megbetegedések száma, 217 új beteget regisztráltak, így 100 ezer lakosra 31 beteg jutott.

Ez, mint mondta, komoly növekedés az elmúlt évekhez viszonyítva. A tbc népbetegség, amely összefüggésben van a társadalom szociális helyzetével: elsősorban a mélyszegénységben élőket, a hajléktalanokat és a magukra maradt, egyedül élő embereket veszélyezteti – hívta fel a figyelmet. A Semmelweis-kórház vezetése a tuberkulózisos megbetegedések kapcsán arra hivatkozott, azért nem tudja az ezzel összefüggő szűrési kvótát teljesíteni, mert „nincs elég TVK-juk, azaz teljesítményvolumen-korlátjuk” – fűzte hozzá. Nagy Kálmán, a Fidesz–KDNP-frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője azt mondta: elég jó rálátása van az országos helyzetképre, állandó kapcsolatban van egyéb kórházakkal.

A Semmelweis-kórház „szenzációs csapattal” rendelkezik, viszont állandó bizonytalanságban van – fogalmazott. Hozzátette: jelenleg három szűrőbusz áll rendelkezésükre, de csak kettőt működtetnek, ez magából a kórház speciális helyzetéből adódik, az oka a folyamatos pénzügyi probléma, de ezt a kérdést is meg fogják vizsgálni. Ha súlyos népegészségügyi gond van a háttérben a tbc-s megbetegedések terén, nem marad magára a város, és egészségügyi intézményei sem – ígérte Nagy Kálmán. Molnár Péter, a KDNP miskolci elnöke sajnálatos ténynek nevezte, hogy Miskolc városi kórházának adóssága egyre nőtt az elmúlt időszakban, és folyamatosak a gondok.

A történet pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor összevonták a diósgyőri és a Semmelweis-kórházat. Akkor az volt az indok, hogy gazdaságossá tegyék a városi egészségügyi intézményt, ez viszont nem következett be – idézte fel az eseményeket. Az átalakítás után létrehozták a „Misek” fantázianevű intézményt (Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ), amelyről – szerinte – a miskolciak máig nem tudják, mit jelent, jelenleg pedig már egymilliárd forint fölötti az intézmény adóssága. Nem túlzás kijelenteni: a csőd szélén áll az intézmény, s az orvosok és a nővérek erőn felüli munkájának köszönhető, hogy így is működik – fűzte hozzá.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.