Salgótarjáni Rendőrkapitányság
Megtámadtak és megerőszakoltak egy mentálisan beteg lányt

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium augusztus elején állította le a járatkiszervezéseket a Volánbusz Zrt.-nél. Az alvállalkozók aránya már megközelíti a 36 százalékot. A szakszervezetek korábban is tiltakoztak a kiszervezések ellen, szerintük a közlekedéshez szükséges járműparkot az államnak kell biztosítania. „A háttérben az van szerintem, hogy közös céget akarnak alapítani majd valamikor” – adott hangot a gyanújának Varga Tibor, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének elnöke.
A Hír Televízió információi szerint a közlekedési vállalat ráadásul rendre olyan luxemburgi, offshore hátterű cégeknek adott milliárdos alvállalkozói megbízásokat, amelyek a Volánbusz vezérigazgatójához, Pekli Ferenchez köthetők. A közlekedési társaság vezére korábban az előzetes letartóztatását töltő Hunvald Györggyel is üzletelt. 2007 márciusában két műemlék épülethez és a hozzá tartozó belvárosi üzlethelyiségekhez az Obus Elektrik Kft. 270 millió forintért jutott hozzá. A Pekli családnak azonban nem ez az egyetlen üzleti érdekeltsége. Az ingatlanos cég és a Volán-vezér fiának tanácsadó cége éveken át „közös irányítás” alatt állt. Ráadásul Pekli Jakus mellett a Biotique Way Kft. tulajdonosai között még 2006-ban megtalálhatók azok a tulajdonosrejtegető, luxemburgi offshore társaságok is, melyek később – Magyarországon bejegyzett cégek mögé bújva – sorra nyerték a buszos tendereket.
A Gazdasági Versenyhivatal a gyanús kiszervezések miatt áprilisban a három buszos cégnél házkutatást tartott. Ezek az eljárások a Volánbusz Zrt. által 2007-től 2009-ig kiírt egyes közbeszerzési eljárásokra vonatkoztak – mondta el Zenisek Andrea, a GVH kommunikációs csoportvezetője. Feltételezésük szerint a nyertes személyén túl előre megállapodtak az árról és a pályázói magatartásról is, így értek el maguknak sokkal kedvezőbb megbízási díjakat.
Pekli Ferenc a Volán-társaságot 2002 szeptembere óta irányítja, a Hír Televíziónak nem akart nyilatkozni. A céges összefüggéseket a Volánbusz menedzsmentje nem cáfolta. Azzal védekeznek, hogy a közbeszerzési törvény nem teszi lehetővé a tendergyőztes vállalkozások tulajdonosi szerkezetének vizsgálatát.
(hírTV)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.