A jelenlévők megvitatták a sportolói vízumok problémáit, valamint a dopping elleni és a nézőtéri vandalizmus elleni európai egyezmények megvalósításáról szóló jelentéseket. Az állami vezetők áttekintették az európai kormányok és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kapcsolatát, végezetül pedig az Európa Tanács és az Európai Unió együttműködését. Az értekezlet során eldőlt, hogy a WADA végrehajtó bizottságában az európai kormányokat – újabb két évig – Jaime Lissavezky spanyol sportállamtitkár képviseli majd.
Czene Attila azt is hangsúlyozta: a hagyományosan erős összeurópai sportegyüttműködés új lendületet kaphat az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága által 2007-ben létrehozott Bővített Sport Részegyezménynek (EPAS) köszönhetően. A 33 európai tagállamot számláló EPAS-hoz Magyarország az elsők között csatlakozott.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.