Egyházak és önkormányzatok: eltűnik a „büntetőpénz”

A kormányzatnak az a célja, hogy a nemzeti együttműködés rendszere keretében helyreállítsa az egyházakkal való kapcsolattartásban azt a bizalmat, amely az elmúlt nyolc évben a szocialista–liberális kormányzatok működése nyomán eltűnt – jelentette ki Szászfalvi László kedden Egerben.

MNO
2010. 09. 21. 11:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: ennek érdekében az elmúlt három hónapban felvették a kapcsolatot a Kárpát-medence magyar egyházi vezetőivel a székhelyükön, illetve törvénymódosítás nyomán lehetővé tették, hogy „büntetőpénz” fizetése nélkül adhassanak át az önkormányzatok az egyházaknak oktatási intézményeket.

Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatoknak, amennyiben megegyezés születik az átadásról, nem kell ötévnyi normatív támogatást visszafizetniük az államnak – tette hozzá a politikus. Mint elmondta: arról is döntés született, hogy a Vatikáni-Magyar Vegyes Bizottság három év szünet után október elején megkezdi a munkáját. Ennek komoly hatása lesz az egyházi törvény felülvizsgálata tekintetében.

Hozzátette: a kormány ugyancsak kötelezettséget vállat arra, hogy részletekben vissza fogják juttatni az egyházaknak azt az elmúlt években elmaradt, 4 milliárd forintnyi közoktatási kiegészítő támogatást, amelyet törvénytelenül visszatartott a szocialista-liberális kormányzat. Ebből egymilliárd forint visszafizetését már érvényesíti a kormány – mondta Szászfalvi.

Habis: Az egyházak tevékenyen részt vesznek a város életében

Habis László, Eger polgármestere, egyben a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, azt hangsúlyozta, hogy a helyi önkormányzat szorosan együttműködik az egyházakkal. A településen hét egyházi oktatási intézmény működik, számos kulturális intézmény mellett, így az egyházak tevékenyen részt vesznek a város társadalmi életében. Ugyanakkor az önkormányzat segítséget nyújt az egyházi ingatlanok felújításához – mondta Habis László.

Horváth László, akit a Fidesz-KDNP jelöl a Heves Megyei Önkormányzat elnöki posztjára, arról szólt, hogy fejleszteni kívánja a megyének a fogyatékkal élőket ellátó intézményrendszerét. Ez egyben ezer munkahely létrehozását is jelentené megyeszerte. Ebben a tevékenységben a civil és a társadalmi szervezetek mellett számít az egyházak közreműködésére is – mondta a politikus.

Szászfalvi látogatást tett Ternyák Csaba egri érseknél.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.