Főtitkárokat nevezett ki Navracsics

Kinevezte a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok főtitkárainak első körét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden – közölte Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel.

MNO
2010. 09. 21. 18:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kilenc főtitkárnak kedden adták át a kinevezési okmányokat, majd ezután ünnepélyes esküt tettek. A főtitkárokat Szabó Erika, a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár és helyettes-államtitkárai köszöntötték – olvasható a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság által az MTI-hez eljuttatott közleményben. A főváros közigazgatási hivatalának főtitkára Gillyné Jármay Magdolna, a Vas megyeié Popovicsné Tisza Edit, a Békés megyeié Ruttkainé Jelenka Gyöngyi, a Zala megyeié Tiboly Kriszta, a Győr-Moson-Sopron megyeié Weiszné Takács Andrea, a Baranya megyeié Jászberényi Gábor, a Csongrád megyeié Kovács Zsolt, a Pest megyeié Pomázi Miklós, a Bács-Kiskun megyeié Tombácz Ferenc lett – olvasható a tárca honlapján. Mint írták, a többi 11 megyei közigazgatási hivatalhoz tartozó főtitkárt előreláthatólag még szeptemberben kinevezik.

A főtitkárok jogállás szerint hivatalvezető-helyettesek, akik a fővárosi és megyei közigazgatási hivatal vezetőjének szakmai munkáját segítik. Főtitkárnak az nevezhető ki, aki felsőfokú igazgatásszervezői, okleveles jogász képesítéssel vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképesítéssel, valamint jogi vagy közigazgatási szakvizsgával és legalább 5 év közigazgatási szakmai gyakorlattal rendelkezik. A főtitkárt a hivatalvezető javaslatára a közigazgatási és igazságügyi miniszter nevezi ki és menti fel, az egyéb munkáltatói jogokat a hivatalvezető gyakorolja felette. A főtitkár szakmai tapasztalatával, tudásával és vezetői gyakorlatának felhasználásával segíti a hivatal mindennapi irányítását. A főtitkár minisztériumi főosztályvezető-helyettesi besorolású, határozatlan időre kinevezett kormánytisztviselő, mivel kiválasztása szakmai szempontokhoz, végzettséghez kötött.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.