Gyurcsányék ellen szól a kormányülésre szánt felkészítő irat

Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint a Gyurcsány-kabinet azzal, hogy az utolsó kormányülésén, 2009. április 8-án kormányrendeletben nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította a sukorói kaszinóberuházást, szándékosan és tudatosan megszegte az erre vonatkozó jogszabályokat, és ezzel jogtalan előnyt biztosított a befektetők részére.• Gyurcsány rábólintott a sukorói telekcsere törvénysértésére + videó

MNO
2010. 09. 22. 9:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Gyula szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján ezt az említett kormányülésre szánt felkészítő iratra hivatkozva mondta. E dokumentumban – ismertette – az akkori Pénzügyminisztérium illetékese arra hívta fel a figyelmet, nincs jogalapja annak, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítsák a kaszinóprojektet és azt javasolta a kabinet tanácskozására, napolják el az előterjesztés elfogadását. A kormány azonban döntött.

A kormányülés időpontjában még nem volt megkötve a koncessziós szerződés a befektetővel, márpedig a jogszabály szerint egy beruházást addig nem lehet nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánítani, amíg a jogi feltételek nem állnak fenn. A kaszinóberuházást érintően pedig az a jogi feltétel, hogy legyen aláírt koncessziós szerződés – részletezte a miniszterelnöki megbízott.

Tájékoztatása szerint mindennek ellenére az akkori kabinet 2,6 milliárd forintot ítélt meg állami támogatásként a beruházónak – jogalap nélkül; ezt az összeget azonban végül nem fizették ki. A befektetők egyébként csaknem 50 milliárd forintos állami támogatást kértek – jegyezte meg. Hozzátette, úgy véli, az említett előkészítő irat nem kerülhette el sem Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, sem Veres János volt pénzügyminiszter, sem pedig a többi kormánytag figyelmét. „Mind Gyurcsány Ferencnek, mind Bajnai Gordonnak, mind pedig Veres Jánosnak tudnia kellett ezekről a tényekről, (...) és a felelősségük ebben a vonatkozásban nem kerülhető meg” – közölte a miniszterelnöki megbízott, aki szerint mindezzel a hivatali visszaélést egyértelműen meg lehet valósítani.

Budai Gyula hivatkozott egy 2008 nyarán kelt levélre is – amely egy Veres János részére készült feljegyzés; ez szerinte azt bizonyítja, hogy a volt pénzügyminiszternek mindenre rálátása volt a kaszinóberuházással kapcsolatban. Azzal összefüggésben, hogy Török Zsolt MSZP-szóvivő szerint „legalább ötvenmillió forintba kerül havonta a Papcsák–Budai–Varga trió működése”, Budai Gyula emlékeztetett, juttatás nélkül végzi megbízotti munkáját.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.