Hangfelvétel: újabb bizonyítékok a halálbrigád segítőire

Újabb bizonyítékok támasztják alá, hogy a romagyilkosságok elkövetőinek voltak támogatói – adta hírül az egyik bulvárlap. Az értesülés szerint nemcsak Cs. István vallomása, hanem több, a büntetés-végrehajtási intézmény keretei között rögzített hangfelvétel és jegyzőkönyv is utal eddig ismeretlen megbízókra. • A romagyilkosságok anyagi támogatói még nincsenek meg

MNO
2010. 09. 22. 7:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy rendőrségi vezető elmondása szerint a nyomozó hatóságok többször is kialakítottak olyan helyzeteket, hogy a gyanúsítottak találkozzanak és beszélgetéseiket lehallgatták. Így derült ki az is, hogy Cs. István mikor csatlakozott a csoporthoz, illetve az, hogy a volt szerződéses katona bevonásáról végül K. Árpád döntött a többiek ellenzésének dacára.

A Blikk egyébként úgy tudja: Cs. István tartótisztjét, H. Ernőt egy hete bocsátották el a Katonai Biztonsági Hivataltól (KBH) és kettőjük vallomása ellentmond egymásnak. Ismert: a Magyar Nemzet adott hírt először arról, hogy Cs. István az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követő fővárosi tüntetések idején is kapott feladatokat a katonai elhárítástól. A gyanúsítottnak a radikális, szélsőjobboldalinak tartott motorosok megfigyelésén túl a cívisváros labdarúgócsapatának ultráit is szemmel kellett tartania.

(hírTV, MNO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.