Martonyi János külügyminiszter, aki az ENSZ-közgyűlés 65. ülésszaka alkalmából látogat New Yorkba, részt vesz a Hillary Clinton amerikai külügyminiszter által adandó úgynevezett transzatlanti vacsorán – tájékoztatott a Külügyminisztérium a honlapján kedden. A tárca közölte: kedden kezdődő és szombatig tartó látogatása során a miniszter részt vesz a NATO–Oroszország Tanács ülésén, az EU–Egyesült Államok és az EU–Oroszország miniszteri találkozókon is.
Emellett Martonyi János felszólal a Demokráciák Közössége éves miniszteri ülésén, a kultúrák és vallások közötti párbeszédet előmozdító Civilizációk Szövetsége ülésen, valamint a nőknek a válságkezelésben és a konfliktusok megelőzésében betöltött szerepével foglalkozó magas szintű rendezvényen. Mint a közleményben olvasható, a tárcavezető több kétoldalú külügyminiszteri találkozót is lebonyolít, amelyeken partnereivel Magyarország bilaterális kapcsolatait és az ENSZ-ben történő együttműködés kérdéseit vitatják meg. Hozzáfűzték: a kétoldalú találkozók egyik kiemelt témája lesz a 2012–2013-as időszakra benyújtott magyar biztonsági tanácsi pályázat népszerűsítése.
A külügyminiszter New Yorkban találkozik majd az amerikai magyarság képviselőivel, konzultál a magyar–amerikai kapcsolatok fejlesztésében fontos szerepet játszó amerikai személyiségekkel, továbbá részt vesz a New York-i Magyar Tudós Társaság megalakítása alkalmából szervezett rendezvényen is – olvasható a tárca honlapján. Az ENSZ közgyűlésében hétfőtől szerdáig a világszervezet millenniumi fejlesztési céljainak megvalósítását tekintik át a tagállamok vezetői.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.