„Jelentős érvágás érte a gyerekeket”, de ennek most már vége

A kormány támogatja az iskolatej program fejlesztését, nyitottak arra, hogy minél több gyereket tudjanak ellátni magyar élelmiszerrel – mondta Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium főtanácsosa egy keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

MNO
2010. 09. 21. 13:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint ma Magyarországon több mint 100 ezer alultáplált gyermek él és több mint 20 ezer éhezik. E gyerekek nagy része egyedül az óvodai és iskolai közétkeztetés keretében jut meleg ételhez és más fontos tápanyagokhoz. Az általános iskolás gyerekek csaknem fele egyáltalán nem iszik tejet, közel kétharmaduk pedig semmilyen tejterméket nem fogyaszt.

A probléma enyhítésére az Európai Unió iskolatej programot dolgozott ki, amelyben Magyarország is részt vesz. Ennek köszönhetően az iskolások közel 10 százaléka kap naponta egy pohár tejet, a gyerekek 90 százaléka azonban még mindig nem élvezheti e program előnyeit.

Szabó Csaba azt mondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja az iskolatej programot. 2004-ben a programra 2 milliárd forintos költségvetési forrás állt rendelkezésre, 2010-ben már csak 400 millió, tehát jelentős érvágás érte a gyerekeket. Megjegyezte: évente 2 milliárd liter tejet termelünk, ennél a mezőgazdaság legalább 15-20 százalékkal többre lenne képes, de a tejfogyasztás az 1987-es szintnél is lényegesen alacsonyabb. Akkor 200 liter tejet ittunk fejenként évente, most ez lecsökkent 160 literre. A főtanácsos szerint a kormányváltás alapvetően meg fogja változtatni az ország gazdasági helyzetét is hosszabb távon. Mint mondta: 2011-ben legalább 1 milliárd forintot fognak szánni a programra.

Az iskolatej 2010. szeptember 29-i világnapja alkalmából országos kezdeményezés indult a program továbbfejlesztésére civil szervezetek, önkormányzatok, híres közéleti személyiségek, iskolaigazgatók, sportolók és művészek részvételével.

A kezdeményezés eredményeként együttműködési megállapodást írt alá Schmittné Makray Katalin, az államfő felesége, az iskolatej program népszerűsítéséért indult civil kezdeményezés fővédnöke, Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Megyeri István, a Gyermekétkeztetési Alapítvány igazgatója és Tálosi Tamás, a Cool Tej az Iskoláknak Alapítvány elnöke. Az aláírók kifejezik azon szándékukat, hogy a jövőben együttműködnek a felnövekvő generáció egészségi állapotának megőrzésében, az alultápláltság visszaszorításában, az iskolatej program népszerűsítésében és országos kiterjesztésében.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.