Kevesebb mint két hetük van az igazolással szavazóknak

Valamivel kevesebb mint két hetük maradt azoknak, akik nem a lakóhelyükön, hanem bejelentett tartózkodási helyükön kívánnak szavazni az októberi önkormányzati választáson, hogy igazolást kérjenek.

MNO
2010. 09. 21. 6:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jogalkotó törekvése az volt, hogy az önkormányzati választásban az önkormányzat életében érdekelt személyek szavazzanak, ezért sokkal szigorúbbak az igazolással szavazás feltételei, mint az országgyűlési választás során. Az országgyűlési képviselők választásán bárki kérhet igazolást, ha a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, és ezt már előre tudja, a választó pedig megkötés nélkül bármely másik településre kérhet igazolást.

Az önkormányzati képviselők választásán azonban csak azok kérhetnek igazolást, akik a lakóhelyükön kívül bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkeznek, és ők is csak abban az esetben szavazhatnak a tartózkodási helyen, ha azt 2010. június 16-át megelőzően jelentették be, és az a szavazás napjáig nem szűnik meg. 2006-ban körülbelül 3500 olyan személy volt, aki igazolással szavazott az önkormányzati választáson, a 2010-es országgyűlési választáson pedig 57 ezer.

Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján október 1-jén 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti helyi választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ha a választópolgár meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is lehet igazolást kérni úgy, hogy a kérelem szeptember 28-ig megérkezzen a lakóhely szerinti helyi választási irodába.

Az igazolás kiadása után nincs lehetősége a választónak arra, hogy meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szavazzon, vagyis csak ott szavazhat, ahová az igazolást kérte, és ha mégis a lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottság előtt jelenne meg, ott nem szavazhat.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.