Kilencszázmillió forintból épül családbarát fürdő Szekszárdon

Kilencszázmillió forintos ráfordítással hamarosan elkezdődik a szekszárdi strand- és élményfürdő építése, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. beruházásában készülő létesítményhez két meleg vizes kút már készen áll – mondta Szekszárd polgármestere kedden, a fürdő helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

MNO
2010. 09. 21. 12:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horváth István (Fidesz) tájékoztatása szerint a három hektáron épülő fürdőnek hét medencéje lesz összesen 1410 négyzetméternyi vízfelülettel, amelyeket egy öt elemből álló csúszdapark egészít ki. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás lezárulta után, várhatóan két hét múlva indul, az átadás határideje 2011 júniusa. A medencéket 28-36 Celsius-fokos vízzel töltik fel, ehhez 60 millió forintos ráfordítással két kút már elkészült, amelyek egyike 240-300 méter mélységből 33 Celsius-fokos, a másik 650-740 méteres tartományból 45 Celsius-fokos vizet ad, percenként 1500 literes hozammal.

A polgármester hozzátette: a második kút vizét egy később megépülő, fedett termálfürdőben tervezik hasznosítani, amelyhez már európai uniós forrásokra is lehet pályázni. Horváth István kitért arra is, hogy a szekszárdi fürdő családbarát jellegű lesz, árnyékolt medencékkel, pihenőszobákkal, pelenkázóval, családi öltözőkkel, és babakocsik számára is megközelíthető medencével. A város vezetője kérdésre válaszolva elmondta: elsősorban Szekszárd 40-50 kilométeres körzetéből évente 130-180 ezer látogatóra számítanak. Artim Andrásné, a szekszárdi vízműtársaság ügyvezető igazgatója további kérdésre válaszolva közölte: a beruházás megtérülési ideje 15 év, de figyelembe véve a kitermelt meleg víz hőmennyiségének hasznosítását, a terminus kilenc évre csökkenhet.

A meleg vizet a közeli sportcsarnok fűtésére, a fürdő zuhanyzóinak vízellátására is felhasználhatják, illetve hűtés után naponta mintegy ezer köbméter vizet ivóvízként értékesíthetnek majd. A cégvezető közlése szerint a beruházás fedezete fele részben a vízmű által 2009-ben kibocsátott 850 millió forintos kötvénycsomag.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.