Kövér: Meg kell tanítani jó és rossz között választani a gyerekeket

Kövér László szerint törekedni kell arra, hogy hasznos és jó tartalmak jelenjenek meg a világhálón és a legfontosabb feladat az internettel kapcsolatban megtanítani a gyermekeket választani tudni jó és rossz között.

MNO
2010. 09. 21. 9:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem az a baj, hogy az internet segítségével hatékonyabban tudunk információhoz jutni, hanem hogy nem tudjuk megakadályozni az ott terjedő bűnözést; ezért törekedni kell a hasznos és jó tartalmak megjelenítésére – mondta az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által rendezett, Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra című nemzetközi konferencián kedden Budapesten.

Kövér László, a szolgálat magyar egyesületének elnöke szerint a világháló azért jelenthet nagy veszélyt a gyermekek számára, mert naponta változik. A fő veszélyek abban rejlenek, hogy a felhasználók nem ismerik a következményeket, azt, hogy az internet miként alakítja át a mindennapi életet. Kiemelte: szükség van az internetre vonatkozó törvényi szabályozásra is, azonban a legfontosabb feladat, hogy meg kell tanítani gyermekeinket választani jó és rossz között.

A politikus a gyermekmentő szolgálat történetéről elmondta: a szervezet legelőször a Ceausescu-rendszer végén a romániai gyermekotthonokban élő gyerekeken segített. Ám ma is szükség van olyan civilekre, önszerveződésre képes, másokon segíteni akaró egyénekre, akik elkötelezettek az általuk megtapasztalt veszélyek elhárítása iránt – hangsúlyozta. Edvi Péter, az NGYSZ elnöke nyitó beszédében azt mondta: nagy elismerést jelent a szervezet számára, hogy az Európai Unió biztonságosabb internet létrehozására irányuló, Saferinternet nevű programjának magyarországi koordinálását a Gyermekmentő Szolgálat végzi.

A konferencián előadást tart többek között Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke, Jóri András adatvédelmi biztos és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.