„Nem tűrik tovább a tehetetlenséget és a korrupciót”

A Fidesz–KDNP együtt kíván működni minden olyan politikai erővel és civil szervezettel Egerben, amely a város javát szolgálja – jelentette ki Habis László, a település polgármestere, egyben a pártszövetség polgármesterjelöltje csütörtökön Egerben.

MNO
2010. 09. 23. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz–KDNP olyan jelöltekkel indul a választásokon, akiket a polgári értékek és a lokálpatriotizmus jellemeznek – közölte a politikus azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a pártszövetség 12 önkormányzati képviselőjelöltjét.

Felfogásuk szerint az önkormányzati választás folytatása lesz az országgyűlési választásoknak, amikor az emberek egyértelműen állást foglaltak amellett, hogy nem tűrik tovább a közéletben a tehetetlenséget és a korrupciót – tette hozzá.

Mint elmondta, a képviselőjelölteket egyaránt jellemzi a folyamatosság és a megújulás, hiszen, miközben többséget alkotnak az új jelöltek, három olyan várospolitikus is található közöttük, akik tagjai a jelenlegi önkormányzati testületnek.

Ugyanakkor egyaránt képviselteti magát soraikban az ifjú nemzedék és az idősebb korosztály is. Ami a közös bennük, hogy mindannyian bizonyították a városhoz való kötődésüket és csapatot alkotva elutasítják a botránypolitizálást – mondta Habis.

A jelöltek között található vállalkozó, informatikai, idegenforgalmi és urbanisztikai szakember, orvos és pedagógus. A helyi képviselők száma a törvényi változások nyomán a korábbi 25-ről 17-re csökken az önkormányzati választásokat követően.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.