A kormánypárti képviselő Dobozi József rendőr vezérőrnagytól, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt parancsnokától arról érdeklődött, ki a felelős azért, hogy – mint az egy korábbi ülésen elhangzott – a raktárosok hazamentek a munkaidejük végeztével, és így nem lehetett hozzáférni a védőfelszerelésekhez.
Dobozi József közlése szerint az ügyeletnek volt pótkulcsa. Révész Máriusz felvetésére, miszerint ennek ellenére eszköz nélkül vezényelték ki a baranyai századot a televízió székházához, a vezérőrnagy azt mondta: „ez súlyos szakmai hiba” volt. Dobozi József bejelentette: a nyilvánosság előtt szeretne bocsánatot kérni azoktól, akik önhibájukon kívül, vétlenül sérültek meg a televízió székházánál.
„Voltak egyedi esetek, melyekre nincs sem emberi sem szakmai magyarázat” – tette hozzá a rendőri vezető. Azzal a kérdéskörrel kapcsolatban, hogy az intézkedő rendőrökről a rendőrségi törvény és az Alkotmánybíróság egyértelmű állásfoglalása ellenére, miért hiányoztak az azonosítók, Dobozi elmondta: a gyakorlóruhákon nem volt hely azok elhelyezésére, de október 23-a után intézkedett, hogy a sisakokra jól láthatóan fessék fel az azonosítókat.
A rendőrtábornok elmondta: a tévészékház ostromának napján, 2006. szeptember 18-án tartott vezetői értekezlet alapján világos volt a számukra, hogy miért gyűlt össze a tömeg a Kossuth téren. Hozzátette: akkor nem volt tudomása arról, hogy petíció átadását tervezik. Mint mondta, ő csak a késő esti órákban értesült arról, mi is történik a televízió székházánál. Leszögezte: ő maga a tárgyalás híve, szerinte beszélni kellett volna a demonstrálókkal.
Révész Máriusz a két legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a Rebisz parancsnokát kétórás késéssel, este 10 óra helyett éjfélkor értesítették arról, hogy a tévészékház előtt elfajultak az események, továbbá, hogy ennek nem is lett következménye, Dobozi nem kezdeményezett fegyelmi vizsgálatot. Kérdésre válaszolva elmondta: Gyurcsány Ferenc akkori kormányfővel nem találkozott és nem beszélt, Petrétei József igazságügyi és rendészeti minisztererrel pedig egyszer találkozott, de tőle sem kapott utasítást.