A csepeli hírportálnak egy kis kerülővel, egy MSZP-s forrás segítségével sikerült megszereznie a képviselő indoklását is. A képviselő indoklásában azt hangsúlyozta, hogy „sem pártot, sem képviselőcsoportot nem lehet piaci alapon, egyéni érdekek mentén megszervezni. A közösséget ugyanis nem elsősorban racionális, hanem érték- és érzelmi alapú erők tartják össze”.
Bátky Endre utalást tett a Szenteczky János MSZP-s polgármesterjelölt által irányított Csepeli Vagyonkezelő Zrt. lakásmutyiügyeire is. Mint fogalmazott, „magam is hibásnak érzem abban, hogy a frakció nem élt azzal a befolyásával, hogy az önkormányzati társaság irányításába beleszóljon. Sőt! Ugyan mi 29-en voltunk a köztulajdon első számú képviselői, a társaság önjáróvá vált, és ez utólag valamennyiünket rossz színben tüntet fel”.
További részletek a Csepel.info honlapján.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.