Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője közölte: megerősíti, hogy újabb hét sátoraljaújhelyi rendőrt vett őrizetbe a nyomozó ügyészség. Az újhelyi kapitányság zavartalan működése biztosított, szolgálati vezényléssel, átcsoportosítással.
Az MTI információi szerint az újabb őrizetbe vétel összekapcsolódhat a korábbi esettel, az ügyészég későbbre ígért tájékoztatást. Szeptember első hetében már volt hasonló intézkedés, akkor is hét közúti járőri beosztásban dolgozó rendőrt vettek őrizetbe, majd helyeztek előzetes letartóztatásba.
Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség sajtószóvivője az előző ügyről szeptember elején azt mondta: a Miskolci Nyomozó Ügyészség őrizetbe vett hét rendőrt, valamennyien a sátoraljaújhelyi rendőrkapitányságon teljesítettek szolgálatot közúti járőri beosztásban. Közlése szerint a rendőrökkel szemben „hivatalos személy által kötelességszegéssel, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés” megalapozott gyanúja miatt indult nyomozás.
A gyanúsítottak ez év május és június hónap folyamán egymással megállapodtak, hogy közúti ellenőrzések során külföldi gépkocsikat állítanak meg, és az esetlegesen talált szabályszegések „elnézéséért” pénzt kérnek a járművek vezetőitől. Több esetben vettek át ily módon csúszópénzt főleg külföldi tehergépkocsik vezetőitől. Hozzátette: a gyanúsítottak pontosan megszervezték tevékenységüket. A szolgálat után a pénzeket összesítették, majd – az akkor éppen szolgálatban nem lévő, de a bűnszövetségben részt vevő kollégáikkal is számolva – szétosztották.
A sajtószóvivő akkor kitért arra, hogy a nyomozó ügyészség valamennyi gyanúsítottnál házkutatást tartott, és ruházatátvizsgálás, illetve motozás is történt. Ennek során több tárgyi bizonyítékot is lefoglaltak. Az ügyben rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokról a nyomozás érdekeire tekintettel nem adott információt.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.