Papcsák szerint Hunvald György és Weinek Leonárd között egy egészen érdekes üzlet zajlott le: a zuglói szabad demokrata és szocialista frakcióvezetőt a VII. kerületben foglalkoztatták, míg az ottani SZDSZ-es és MSZP-s frakcióvezetőt Zuglóban. Annyira nem adtak még a látszatra sem, hogy a szerződések részletei és az összegek szóról szóra ugyanazok voltak, egyszerűen csak a neveket írták át – tette hozzá. „Évekkel ezelőtt ezt már felderítettük egy oknyomozó riporter segítségével, azonban mégsem történt semmi” – mondta a polgármester.
„Sajnos a sornak még messze nincsen vége, számos felesleges megbízási és tanácsadói szerződésre, illetve semmire sem használható tanulmánytervekre bukkantunk, emellett 12 ügyvédi irodát foglalkoztattak teljesen indokolatlanul, még olyan feladatokra is, melyeket a hatóságoknak kell ellátnia” – nyilatkozta Zugló első embere. Papcsák arról is beszámolt, hogy találkoztak olyan tanácsadók nevével is, akiket sosem láttak a Városházán. Ezek a szerződések nagyjából 300 és 900 ezer forint között mozogtak. „Tipikusan a fővárosi működésre jellemző modellt alkalmazták Zuglóban is, jelenleg több tucat felbontott szerződésnél járunk” – hangsúlyozta Papcsák.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.