Mint a pénteki Magyar Nemzet megírta, valamennyi keresztény egyházat foglalkoztatja, miképp segíthetnék az államadósság csökkentését. Kiss-Rigó László püspök már be is bejelentette: a Szeged-csanádi Egyházmegye százmillió forintot fizet a kormány által létrehozott alapba. Az első felajánlást az idei Hit pajzsa díjas Rédly Elemér győri plébános, pápai prelátus tette.
A felajánlások után Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti egyházmegye érseke a Magyar Nemzet Online-nal azt közölte, az érsekség tetőszerkezetének, a székesegyháznak és az iskolának, valamint a kollégiumnak a felújítási munkálatai után befizetett, jelenleg 85 millió forint értékű, de várhatóan 100 fölé emelkedő áfát – aminek csökkentését 10 éven át hiába kérte – nem igénylik vissza. A műemlékek felújítása mellett – úgy gondolja –, az áfa befizetésével is támogatni kívánják az országot.
– A műemléki védettségű épületegyüttes munkálatai halaszthatatlanok voltak, így azt mindenképpen el kellett végezni, de a pályázatokon nem nyertünk pénzt – fogalmazott az érsek, aki elmondta, a renoválás erejüket jócskán meghaladja.
Államadósság-csökkentés: felajánlást tett Bábel püspök is
Valamennyi keresztény egyházat foglalkoztatja, miképp segíthetnék az államadósság csökkentését – írta a pénteki Magyar Nemzet. Kiss-Rigó László püspök már meg is tette 100 millió forintos felajánlását a Szeged-csanádi Egyházmegye nevében a kormány által létrehozott alapba, amelybe elsőként az idei Hit pajzsa díjas Rédly Elemér győri plébános adott forintokat. Az üggyel kapcsolatban dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Magyar Nemzet Online-nak elmondta, az érsekség körüli felújítás csaknem 100 millió forintra rúgó áfáját küldené az elkülönített alapba.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!