Gyurcsány köztársaságvédő hívei is utcára vonultak + Videó

A Batthyány-örökmécsesnél a Magyar Demokratikus Charta és az MSZP Demokratikus Koalíció nevű platformja tüntet az új alkotmány ellen. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is felszólal majd.• A demonstrálók ismertették nyolcpontos követelésüket

MNO
2011. 04. 16. 13:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintse meg a hírTV összeállítását


Vágó István volt televíziós műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket – közölte a Hír TV helyszíni tudósítója. „A köztársaság és a szabadság megér egy szombat délutánt” – így hívta videoüzenetében a Batthyány-örökmécseshez szimpatizánsait Gyurcsány Ferenc. Az új alkotmány ellen és a köztársaság védelmében tüntetnek. A Hír TV munkatársa elmondta: a jelenlévők közül nagyon sokan nem is olvasták az alkotmány szövegét.

Gyurcsány körülbelül háromnegyed ötkor mond majd beszédet, előtte Iványi Gábor metodista lelkész, Bauer Tamás, az SZDSZ egykori alapítója, illetve Kerék Bárczy Szabolcs, az MDF volt szóvivője is felszólal. Az egyik internetes közösségi oldalon több közéleti személyiség is videoüzenetet küldött a rendezvénnyel kapcsolatban.

Többek között a 2006-os véres tömegoszlatást tagadó Heller Ágnes filozófus, az ügynökvádba keveredett Paul Lendvai újságíró, aki a 30-as éveket látja visszaköszönni az új alkotmányba, megszólalt az ügyben Pusztai Erzsébet, az MDF volt országgyűlési képviselője, illetve Debreczeni József közíró is. Ezeket a videókat a helyszínen le is vetítik majd.

(HírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.