Gyimesi: A város érdekében

A Fidesz szegedi szervezetének elnöke hétfőn az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: helyi képviselőik a város érdekében dolgoznak.

MNO
2011. 05. 09. 19:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyimesi László közölte: a szegedi közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciója a város érdekében benyújtott indítványaihoz, előterjesztéseihez igyekszik megszerezni a testületben dolgozó más szervezetek támogatását is. Ez többnyire sikerült is, hiszen a fideszes javaslatok többségét minősített többséggel fogadták el – tette hozzá.

Az önkormányzati képviselőként is dolgozó politikus arra reagálva közölte mindezt, hogy az Országgyűlés szocialista alelnöke, Ujhelyi István hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: Szegeden a Fidesz és a Jobbik „napi szintű, üzletszerű politikai mutyit folytat a város kárára”, holott Lázár János, a Fidesz újrajelölt frakcióvezetője a napokban egy interjúban kijelentette, hogy pártja semmiféle együttműködést nem tud felvállalni a Jobbikkal.

A Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak adott, május 5-én megjelent interjújában azt mondta, pártja a neonáci társadalmi jelenségek nyílt támogatását jelentő, az ország rendjét megkérdőjelező jobbikos politikával semmiféle azonosulást nem tud felvállalni.

Ujhelyi István közölte: az elmúlt fél évben a szegedi közgyűlés Fidesz–KDNP és az egy jobbikos képviselő alkotta többsége szinte minden előterjesztésnél „szembement” a városvezetés akaratával. Folytatásként a Fidesz–Jobbik-koalíció „lenyúlta” az eddig jól működő önkormányzati cégeket – tette hozzá. A szocialista politikus azt kérdezte a Fidesz országos és helyi vezetőjétől, „meddig tarthat még a jobbikos–fideszes ámokfutás Szegeden”.

A Fidesz szegedi elnöke az elhangzottakra reagálva kijelentette: se ő, se frakciótársai nem ismernek neonácikat. „A neonáciknak börtönben van a helyük, csakúgy mint Ujhelyi István párttársának, Zuschlag Jánosnak, akivel kiváló baráti és munkakapcsolatot ápolt a szocialista kormányzás idején” – fogalmazott Gyimesi László.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.