Gyurcsány 47 pontban „járatta le” hazáját a nagykövetek előtt

Tájékoztatom az országunk lejáratására a külfölddel szövetkező ellenség felkutatására specializálódott kormányzati hivatalt, hogy ma délelőtt mintegy három tucat nagykövettel, vezető diplomatával találkoztam – olvasható Gyurcsány Ferenc csütörtöki Facebook-bejegyzésében.

MNO
2011. 05. 05. 16:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A találkozó tisztességes szándékát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ehhez szükséges termet először a Parlament titkárságától kértem. Kérésemet a Hivatal elutasította, így kényszerültem arra, hogy a Képviselői Irodaházban, az MSZP-frakció egyik tárgyalója adjon helyt a rendezvénynek” – írja a Facebookon a volt miniszterelnök.

Gyurcsány úgy folytatja, nem a titkolózás, a bujdokolás, a konspiráció szándéka vezérelte. „Tájékoztatom az ellenség felderítésére szakosodott szerveket, hogy miközben részletes tájékoztatást adtam a diplomatáknak, hogy miként látom hazám sorsát a Fidesz alkotmányának elfogadása után, mindvégig igyekeztem arra, hogy a Kedves Vezetőt bántó, személyeskedő szavakkal ne illessem.”

A volt kormányfőnek az volt a benyomása, hogy partnerei meglehetősen pontos képpel rendelkeznek arról, hogy „mit teremtett a Nemzeti Együttműködés az országban”. Saját bevallása szerint nem kívánta megcáfolni „azt a hazai és nemzetközi sajtóban általánosan elterjedt véleményt, hogy mostanában országépítés néven a jogállam sérelmére folytatólagosan elkövetett eszmei, politikai, kulturális rombolás zajlik”.

Gyurcsány 47 pontja

Gyurcsány bejegyzésében leírja, 47 pontban összefoglalta azokat a kormányzati és parlamenti döntéseket, amelyek véleménye szerint „rombolják a demokráciát, a jogállamot, és megteremtik a kormánypárti önkény alapjait”. Az angol nyelvű összefoglalót a résztvevők rendelkezésére bocsátotta.

„A találkozó további részében tájékoztatást adtam a demokratikus ellenzék állapotáról, azokról a törekvésekről, hogy mielőbb alkalmassá tegyük, hogy reális alternatívát jelenítsen meg a Szeretett Vezető rendszerével szemben. E tárgyban beszéltem az MSZP átalakításának folyamatáról is. Beismerem, hogy szóbeli tájékoztatás mellett rövid angol nyelvű összefoglalót adtam át a Sukoró néven elhíresült ügy állásáról, és benne ügyészségi meggyanúsításomról. Súlyosbító körülményként megjegyzem, hogy tettemet előre megfontolt szándékkal követtem el” – zárul a volt miniszterelnök Facobook-bejegyzése.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.