Tizenkétmilliót kapott a főtitkár, majd tovább dolgozott

Poprády Géza agrárkamarai biztos átadja Buday Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak az Ebele Ferenc kamarai főtitkárral kötött, visszaélésekre utaló szerződéseket – olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium szerdai közleményében.

MNO
2011. 05. 04. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Agrárkamara és Ebele Ferenc főtitkár az elnökség döntése alapján jó erkölcsbe ütköző, jogosulatlan előnyöket biztosító szerződéseket kötöttek. Ebele Ferenccel 2008-ban négy évre szóló szerződést kötött a Magyar Agrárkamara havi 750 ezer forintos fizetéssel, plusz juttatásokkal és szolgálati jármű biztosításával. A határozott idejű szerződést két évvel a lejárat előtt, 2010-ben közös megegyezéssel megszüntették.

A kamara kifizetett a főtitkárnak 11,2 millió forintot, azaz 12 havi munkabért, és 750 ezer forint jutalmat. Ebele Ferenc jelenleg is a Magyar Agrárkamara főtitkára, ugyanis a felek a szerződés felbontásával egyidőben, 2010. november 29-én újabb, ezúttal határozatlan idejű munkaszerződést kötöttek egymással. A főtitkár az elmúlt 15 hónapban indokolatlanul nagy mennyiségben, kétmillió forint értékben tankolt üzemanyagot rendszám-azonosítás nélkül, a kizárólagos használatában álló Mol-kártyájával – zárul a közlemény.

(MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.