Kell a tizenöt fő, hogy ne fulladjanak bele a panaszokba + Videó

Az Alkotmánybíróság (Ab) elnökjelöltje szerint az új alaptörvényben és a majdani új Ab-törvényben foglaltak egy újfajta, karakterében jelentősen megváltozó alkotmánybíráskodás kezdetét jelentik. Paczolay Péter – aki jelenleg is a testület vezetője – ezt parlamenti meghallgatásán mondta hétfőn az alkotmányügyi bizottságban.• Az Alkotmánybíróság következő elnökéről is dönthetnek a T. Házban

MNO
2011. 07. 04. 9:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Ab-elnöki posztra újrajelölt Paczolay Péter fontosnak nevezte, hogy a szeptember 1-jétől 15 tagúra bővülő testület és az új szervezet hatékonyan működjön, „ne fulladjon majd bele” az alkotmányjogi panaszokba, amelyek egyébként szerinte nem teszik „szuperbírósággá” az Ab-t, amit ő ellenezne is. Hangsúlyozta, az alkotmányjogi panasz esetében fontos, hogy legyen egy megfelelő szűrőmechanizmus. Az elnök igazgatási jogköreinek megerősítésére is szükség lesz a jövőben – mondta.

Értékelése szerint az Ab hatásköreinek csökkenése és növekedése között egyfajta egyensúly alakult ki, hozzátette azonban, hogy a gazdasági hatáskörcsökkentést „külön polcra” teszi. Utóbbiról szólva emlékeztetett, a testület a hatáskörcsökkenést már korábban értékelte egy kommünikében, ő pedig „ezt a negatív értékelést” több fórumon is kifejtette.

Eddigi, hároméves elnöki munkájáról szólva azt mondta, törekedett arra, hogy a nehéz ügyekben, a társadalmat megosztó kérdésekben konszenzushoz közeli állapotot érjen el az Ab. Megjegyezte ugyanakkor, hogy 15 taggal nyilván nehezebb lesz e konszenzuskeresés.

A bizottságban Paczolay Péter Ab-elnökké választásának támogatására a kormánypárti tagok és az LMP-s Schiffer András szavazott igennel, a többiek, MSZP-s és jobbikos képviselők tartózkodtak a szocialista Steiner Pál kivételével, ő ugyanis nemmel szavazott. A meghallgatás után az MSZP-s Lamperth Mónika az MTI-nek azt mondta, Paczolay Péter alkalmasságát nem kérdőjelezik meg, ennek ellenére a délutáni titkos szavazáson nemmel fog szavazni az MSZP-frakció, mert tiltakozik az Ab átalakítása ellen.

Még a szavazás előtt a bizottság tagjai több témában is faggatták az elnökjelöltet. Lamperth Mónika azt kérdezte Paczolay Pétertől, mit gondol arról, hogy az alaptörvényt – szövege szerint – annak céljával, így a benne foglalt nemzeti hitvallással és a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni. Válaszában az Ab-elnökjelölt azt mondta, az elmúlt húsz évben is esetről esetre dolgozták ki, melyek azok a tényezők, amelyeket figyelembe vesznek az értelmezés során. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az említett két utalás „szokatlannak nevezhető”. Felidézte egy 1994-es dolgozatát, amely szerint a történeti alkotmány ereje elsősorban eljárási jellegű, és a bíróság számára nagy lehetőséget nyit meg azzal, hogy „kiutal az alkotmány szövegéből”.

A történeti alkotmányról az ülésen a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás azt mondta, bíznak abban, hogy az Ab meg fogja találni azt az utat, hogy az elmúlt ezer év jogalkotási folyamatából fel tudja éleszteni azokat a sarkalatos törvényeket, amelyek a magyar történeti alkotmányosság részei. Lamperth Mónika frakciótársa, Bárándy Gergely a Velencei Bizottságnak az 1949-es alkotmány érvénytelenítésére vonatkozó kritikájával kapcsolatosan azt kérdezte a jelölttől, szerinte volt-e legitimitása az alkotmányozó hatalomnak idén tavasszal. Paczolay Péter az említett, az 1949-es alkotmánnyal összefüggő klauzulát politikai jellegű deklarációnak tekinti – közölte. Jogilag az alaptörvény legitimitását a zárószabály adja meg, amely utal arra, milyen hatályos szabályok alapján kellett azt elfogadni – tette hozzá.

Arra is kíváncsi volt Bárándy Gergely, hogy a módosuló büntetőeljárási törvény hatályba lépésének időpontjáig dönt-e majd róla az Ab alkotmányossági szempontból. A szintén szocialista Harangozó Tamás ugyancsak a határidőre vonatkozó kérdést tett fel a semmisségi törvénnyel kapcsolatban. Paczolay Péter a határidőket firtató felvetésekre úgy reagált: van olyan elképzelés, hogy bizonyos időhatárokhoz kellene kötni az Ab egyes eljárásait. Rámutatott azonban, hogy „ha nincsenek ügyek, tervezetek leadva, azokat nem tudja az elnök kitűzni”.

A fideszes Varga István arról érdeklődött, mire számít annak fényében, hogy „a magyar nép szereti a panaszokat”. Ezzel kapcsolatban Paczolay Péter azt mondta, világossá vált, hogy az alkotmányjogi panaszt sok ügyvéd a legvégső jogorvoslati fórumnak tekinti. Megismételte azonban, hogy különböző szűrési metódusok kidolgozhatók annak elkerülésére, hogy minden peres ügy az Ab-re „dőljön”.

Az LMP frakcióvezetője, Schiffer András azt kérdezte Paczolay Pétertől, hogyan kezeli majd azt a helyzetet, „hogy az eljövendő testületben lesz olyan jogpolitikai felfogás – az Ab egész szerepfelfogását illetően –, amely merőben ellentétes azzal”, amit a jelölt is képvisel. Bár van, akinek jogfilozófiai felfogását egyes értékelések extrémnek tartják, Paczolay Péter – mint mondta – úgy gondolja, hogy a konszenzusközeliség megmaradhat a testületben. Hozzátette ugyanakkor, hogy második elnöki periódusában nem szeretne feltétlenül a saját álláspontja tekintetében a konszenzus érdekében engedményt tenni.

A KDNP-s Salamon László ismét támogatásáról biztosította a kereszténydemokraták nevében Paczolay Pétert, akinek újraválasztásáról az Országgyűlés délután titkos szavazáson dönt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.