Sokszor kért, „népszerű” film volt az elvtársak körében A tanú

Kádár János soha nem járt mozizni a Mokép Algyógyi utcai telepére, a megtalált piros bőrfotelekben sem ült soha, mert azok a főosztályvezető és munkatársai kényelmét szolgálták. Ráadásul a telephelyen a közelmúltban talált filmek egy részének – a lejárt használati (licenc-) jogok miatt – vélhetően nem is lett volna szabad ott lenniük – legalábbis ezt állítja Pankotai Ferenc, aki főosztályvezetőként irányította 1979-tõl 1983-ig a Mokép kőbányai telephelyét. A közelmúltban a kőbányai telepen egy lezárt helyiségben hatezernyi filmtekercsre bukkantak, amelyen csaknem ezer filmet tároltak. A Mokép igazgatója, Gulyás Balázs akkor úgy adta hírül a felfedezést, hogy megtalálták „Kádár filmarchívumát”.

– Mit szól ahhoz a bejelentéshez, hogy Kádár archívumát találták meg?

– Elég nevetségesen hangzik, mert Kádárnak nem volt szüksége archívumra, külön filmgyűjteményre, hiszen az összes film a rendelkezésére állt. Nemcsak Kádár számára, de a központi bizottság bármelyik tagjának kérésére is bármikor kiadtuk a kért filmet vetítésre. Sőt, a megyei pártbizottságok kérésére is küldtünk filmeket. Ilyen sokszor kért, „népszerű” film volt például akkoriban A tanú, ami be volt tiltva. A tanú az én időmben bejárta a megyei pártbizottságokat, mindenhol levetítették az elvtársaknak, természetesen szigorúan zárt körben. De filmarchívum Kádár részére, ez fából vaskarika. Hacsak valaki nem azért találta ki, hogy ilyen ürüggyel menthessen meg egy kis filmkészletet az égetésre szánt anyagokból. Ugyanakkor megjegyzem, nagyon sok film esetén rendelkeztünk a DVD-re vagy a kazettára való másolás jogával, csak ezt nem vette a Mokép elég komolyan. Ha ezek a filmek rendelkeznek ilyen joggal, akkor jogosan őriztek meg belőle egy kópiát – a teljes interjút a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatják.