Két jelölt indul a választáson

Két független jelölt indul a polgármesteri posztért a Győr-Moson-Sopron megyei Kisbaboton kiírt időközi választáson – közölte Kiss Lászlóné jegyző.

MNO
2011. 08. 09. 5:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elmondta: az egyik jelölt a falut 1990 óta vezető Zsédely Zsigmond, a másik pedig eddigi helyettese, Barcza Tibor; mindketten függetlenként indulnak. Az öt képviselői székért nyolcan versengenek, valamennyien függetlenként.

Szeptember 4-én választ önkormányzati képviselőket és polgármestert Kisbabot, miután júniusban az öttagú képviselő-testületből hárman megszavazták az önfeloszlatást.

Papp Tamás független képviselő akkor a Kisalföld című megyei napilapnak elmondta: a helyi adó eltörlése mellett azt is kifogásolták, hogy a polgármester szinte minden kérdésben a véleményük kikérése nélkül dönt.

A polgármester ezzel szemben arról beszélt: a településvezetői tisztségért folytatott versenyben nála két vokssal kevesebbet kapó Papp Tamás már a tavaly októberi választás harmadnapján jelezte, úgyis feloszlatják ezt a testületet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.