– Egyáltalán miért fontos, hogy az unió rendelkezzen szomszédságpolitikával?
– Az Európai Uniónak feltétlenül kooperatív, együttműködő, virágzó és demokratikus szomszédokra van szüksége. Ezzel az unió a saját környezetét stabilizálja, mivel nem mindegy, hogy délen és keleten milyen szomszédok veszik körül. Ezek a tényezők természetesen befolyást gyakorolnak a közösség belső életére is. Ennyiben az Egyesült Államok kicsit kedvezőbb pozícióban van azzal, hogy az Atlanti- és a Csendes-óceán között helyezkedik el.
Az EU geopolitikai helyzete kicsit bonyolultabb, különösen napjainkban a déli oldal kapcsán. Az unió önös érdeke, hogy segítse a szomszédokat, mivel azzal saját magát is építi. Saját stratégiai kultúráját alakítja ki ezáltal, mivel nem befolyási övezeteket akar létrehozni a dél-mediterrán térségben és a Keleti Partnerség országaiban. Együttműködő, gazdag és prosperáló demokratikus szomszédokra akar szert tenni Brüsszel.
– Jelenleg melyik irány számít a dominánsnak, a déli vagy a keleti, és mely országok állnak ezen törekvések mögött?
– A szomszédságpolitika egy olyan fogalomtár, amely magában foglalja a biztonságpolitikát, a bel- és igazságügyi politikát és foglalkozáspolitikai vetülete is van. A szomszédságpolitika mindent átfog, ezért akkor van értelme külön-külön a szakpolitikáknak, ha a gyakorlatban is alkalmazni tudjuk. Természetes az unió számára, hogy ezt a szomszédok irányába próbálja működtetni. Ez úgy alakult ki, hogy már az integráció létrejöttének a kezdetén a déli irány számított dominánsnak Franciaország vezetésével. Az 1995-ös barcelonai folyamat a déli irányban indult meg, ami a jelenlegi helyzetben is visszatükröződik. Brüsszel ebbe az irányba körülbelül kétszer annyi támogatást hajt végre, mint keleti irányba. Ez azzal is összefügg, hogy a lakosság sokkal nagyobb azokban a térségekben.
A Keleti Partnerség koncepció nagyon gyorsan felzárkózott a korábbi mellé, de hivatalosan csak a 2009-es prágai csúcstalálkozón indították el. Voltak már itt is korábban kezdeményezések, például egy lengyel–svéd közös külügyminiszteri nyilatkozat, akik megpróbálták az egész unióval elfogadtatni ezt az elképzelést. Fontos, hogy egyszerre kell az uniónak megpróbálnia mindkét irányba stratégiát alkotni. Az EU elég nagy és erős ahhoz, hogy mindkét irányba ki tudja fejteni ezt a nagyon fontos feladatát. Mind déli, mind keleti irányban egy-egy új prioritás van kirajzolódóban. A déli esetében Fekete-Afrika, míg a keletinél Oroszország. Bár nehézségek vannak a szomszédságpolitika mindkét ágában, de a partnerségeket meg kellene kettőzni, mert így az eredmények is nagyon korlátozottak maradnak.
– Milyen források állnak rendelkezésre a Keleti Partnerség számára, és az új uniós büdzsében milyen lehetőségek vannak?
– A prágai csúcson történt egy jelentős bővítés az anyagiakat illetően, de ez még mindig nagyon szerény. Az a probléma, hogy sokkal több eszközt kellene mozgósítani. Sajnos most nem az a helyzet, hogy bőkezűen lehessen adakozni erre a területre, mivel az euró megmentése mindenek felett áll, de azt hiszem, hogy ez meg fog oldódni, és az unió újra abban a helyzetben lesz, hogy nagyobb összegeket tud mozgósítani. A finanszírozás annak alapján történhet, hogy mekkora előrehaladást tudnak felmutatni az adott országok, és ennek feltétlenül az érdemek alapján kell történnie. Akik gyorsabban akarnak előrejutni, azoknak többet kell adniuk.
– Mely országokat érdemes kiemelt figyelemmel támogatni?
– Elsősorban nem geopolitikai csoportokban kell gondolkozni, bár az unió mindig hajlamos volt erre. A jó tanulókat még nagyobb támogatásban kell részesíteni, ahogyan az Horvátország esetében történt. Fehéroroszország jelenleg nem alkalmas erre a politikára, ezért helyette másokat kell találni, ami lehet Ukrajna és Moldova. Ukrajnának az utóbbi időben nagyon rossz a sajtója a Timosenko-ügy miatt, de nem hinném, hogy ez lenne az utolsó szó. Ez év decemberében lesz egy nagyon fontos EU–Ukrajna csúcstalálkozó, amelyen a várakozások szerint tető alá kerülhet egy szabadkereskedelmi megállapodás. Emellett pedig vízumkönnyítési szerződés is születhet, ezzel szinte áttörés alakulhat ki az unió geopolitikai helyzetében. Miközben a déli irányhoz fűződő illúziók nem válnak be, az uniónak sietnie kell, hogy valahol új sikert érjen el.
Délen az a probléma rajzolódott ki, hogy nem vált be az az elképzelés, hogy itt egy népi támogatást élvező békés rendszerváltás történik. Az emberek azt vetítették előre, ami itt a térségünkben történt az 1989-es rendszerváltás során. Ezek az arab rezsimek nagyon erősek, és sokkal virulensebbek, mint gondoltuk. Jelentős népi támogatást élveznek, a társadalom egy része azonosítja magát a rendszerrel. Sokan az életük árán is védik a rezsimeket, szemben Közép-Európával, ahol ez nem történt meg. Nagy vérontással járó események zajlanak, és emiatt az EU is sokkal óvatosabbá vált.
– A Keleti Partnerség közelgő csúcsa előtt várható-e jelentős áttörés?
– Nagyon remélem, hogy ez megtörténik, mivel ha megnézzük a lengyel külügyminisztérium és külügyi intézet honlapját, azt látjuk, hogy a Keleti Partnerség az egyik legkiemelkedőbb projekt. Ez az általános biztonság keretében jelenik meg, de ezen belül a Keleti Partnerség jelentős szerepet tölt be. A lengyel külpolitika nagyon ügyesen ismerte fel, hogy a visegrádi országok geopolitikai helyzete olyan, hogy közvetlen szomszédjai vagyunk a keleti partnerségi országoknak. Ami nagy probléma, az a fehérorosz rezsim, de ennek is előbb-utóbb meg kell oldódnia. A lengyel külpolitika nagy erővel, korán, előrelátóan fölrajzolta, hogy az egész unió érdekeit tekintve a fő prioritás öt-tíz éven belül mindenképpen a Kelet lesz. Egyetlen olyan szomszédságpolitikai irányunk van, ahonnan pótlólagos gazdasági forrásokat tudunk bevonni, ez pedig a keleti térség.
A német külpolitika is hallatlan következetességgel támogatja ezt az irányt, mivel látja, hogy délen nem oldódnak meg olyan gyorsan a problémák, mint azt vártuk. Van egy időbeli modernizációs verseny is a Dél és a Kelet között, amelyet feltétlenül a Kelet fog megnyerni. Ott azért valamivel jobbak az alapok a nehézségek ellenére is. Mégis van remény arra, hogy ez a keleti irány gyorsabban konszolidálható, mint a déli.
– Hol van ebben a mi helyünk?
– A magyar külpolitika különleges dilemma előtt áll, mégpedig hogy milyen prioritásokat tűzzön ki maga elé. A horvátországi prioritás egy rövid távú érdek volt, de tulajdonképpen többé-kevésbé sikertelen volt. Horvátország nem Magyarországba lép be, hanem egy 27 tagú közösségbe. Ezt senki nem tudja kisajátítani magának, amivel a lengyelek is megpróbálkoztak. Tulajdonképpen nem sikerült a magyar féléves uniós elnökség idejére egy olyan markáns, kézzelfogató mozgósító erejű külpolitikai prioritást produkálni, amire úgy lehetne tekinteni, hogy az nem csak siker volt, de az unióban mindenki emlékezne rá. A Keleti Partnerség lett volna ilyen, de ezt a déli tagállamok „megölték”.
Most egy új helyzet van, újra lehet fogalmazni a célokat, de egy sorrend felállításával. Nekünk a legjobb igazodási pontunk a lengyel külpolitika, amit természetesen nem szabad szégyellni, de a hasonló gondolkodásmód is ebbe az irányba lök minket. Nekünk nem feltétlenül a francia, brit és német külpolitikához kell igazodnunk, hanem a lengyelekkel kell a legtöbb dolgot megbeszélnünk. Ha ebbe sikerül a szlovák és a cseh szomszédokat is bevonni, akkor egy nagyon jelentős blokk jön létre. Van is egy irányzat arra, hogy ez a négy ország együttesen álljon ki a keleti irányért az egész unió érdekében.
– Mi lehet a Keleti Partnerségen túl?
– Akkor is ki kell mondani dolgokat, ha ez nem tetszik a tagállamoknak, és ha esetleg mi magunk is félünk a megfogalmazásától. A Keleti Partnerség és Oroszország mellett van egy másik fontos partner is, mégpedig Törökország. A törököket eddig az unió „elhajtotta”, mivel van egy jelentős lobbi, aki ellenzi az ő felvételüket. A magyar külpolitikának most egy nagyon nagy lehetősége van abban, hogy a másik három visegrádi országgal együtt kiadja a jelszót: „Turkey first!” Bajunk van délen, olyan helyzet is előadódhat, hogy lelassul a Keleti Partnerség, és csak egy kitörési pont van, mégpedig a törökök felé.
Ki kell mondani végső soron, hogy a nyugat-balkáni út is elhibázott volt, mert nem hozta azokat a dinamizáló hatásokat, amiket szerettünk volna. Erre jó példa Horvátország, ahol az elnökségünk vége után három nappal a horvát nacionalisták megtámadták hazánkat, és a Mol vezetőit korrupcióval vádolták, amit azóta sem tudtak bizonyítani. Ez egy elég csúnya hátba döfés volt, tulajdonképpen nem EU-érettek, mivel nem tudják elviselni, hogy egy cégben jelentős magyar tulajdon van. A kudarc másik példája a szerb–koszovói határon történt események. Az égő határőrbódék lángjánál megvilágosodhatna előttünk, hogy itt egy nagyon problematikus konstelláció van.
Azt szeretném hangsúlyozni, hogy a magyar külpolitikára egy kicsit újszerűen kellene nézni. Most már nem vagyunk úgymond fogva, mivel véget ért az uniós elnökségünk. Ettől megszabadultunk, és bátran kiállhatnánk, hogy a Keleti Partnerségben a lengyeleket támogatjuk. Remélem, hogy a varsói csúcson a legmagasabb szintű európai vezetők is jelen lesznek, köztük a déliek is, mivel azért, hogy elfogadták az északiak támogatását a gazdaságuk rendbetételére, cserébe támogatják az ő külpolitikai prioritásaikat.
A magyar külpolitika bátran a „hóna alá nyúlhatna” a török kérdésnek. Erre jó példa, hogy David Cameron brit miniszterelnök a napokban kiadott egy nyilatkozatot, miszerint itt az ideje, hogy Törökországot bevegyük az Europolba. Az EU-nak szüksége van a török támogatásra, mivel sokkal jobban mennének a dolgok. A másik vetület a közös védelempolitika, amelynek állandó problémája a pénz- és kapacitáshiány. Mint ismert, Törökország rendelkezik a NATO-n belül a második legnagyobb haderővel, így itt is pozitív hozadékok lehetnek. Erre a területre a súlyos gazdasági helyzet miatt a nagyok egyelőre gondolni se mernek, de a lengyelekben volt annyi bátorság, hogy ezt a témát elővegyék.
– A Keleti Partnerség kerete elég lehet Oroszország számára?
– Oroszország kezdetben nagyon rosszallóan tekintett a kezdeményezésre, mivel azt feltételezte, hogy itt az ő ismételt bekerítéséről van szó. Ez egy régi fóbia, ami a volt Szovjetunióban is tapasztalható volt. Ezt föl kellene oldani, ezért is gondolok arra, hogy az oroszok irányába is ki kellene terjeszteni a stratégiai partnerséget. Oroszország itt van a szomszédban, benne van az EU kellős közepében Kalinyigrád miatt. Feltétlenül meg kell őket nyerni az EU-nak a teljes jogú tagság felajánlása nélkül.
Ennek kapcsán meg kell jegyeznem, hogy elkerülhetetlen lesz, hogy Ukrajnának megadják a teljes jogú tagság perspektíváját. Az, hogy ezt lebegtetik, és ezzel gyengítik Ukrajnában az Európa-orientációt és így az orosz erőknek adnak táptalajt, nem nevezhető jó stratégiának. Ez egy olyan ügy, amely mellé hazánk nagyobb elánnal kiállhatna. Ha ezt nem ragadjuk meg jól, akkor van egy nagy veszély, mégpedig hogy Oroszország Ukrajnával és Törökországgal összefog. Ez a három ország hatalmas erőt jelent. Az uniónak nem szabadna megengednie, hogy egy ilyen koalíció kialakuljon a határainál. Ezért a Keleti Partnerség esetleges kudarca után egyértelműen „rá kell menni Törökországra” segítségnyújtással, felzárkóztatással.
Törökország olyan, mint egy ajtózsanér, amit el lehet tolni. Ha be van csukva, akkor a Nyugatot nem érheti semmilyen kellemetlen meglepetés. Ezzel szemben ha ki van nyitva és a Kelet felé köteleződik el, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Változik minden, új szemmel kell a dolgokra nézni. Németh Zsolt külügyi államtitkár is hangsúlyozta, hogy a külpolitikában nem szabad szentenciákat kimondani, ügyesen és gyorsan kell alkalmazkodni, és nem szabad megharagudni egymásra, ha tévedtünk.
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
