Előremutató a tartalék beépítése
Jó irányba mutat a 2012-es költségvetési törvényjavaslat, legfőképpen azért, mert végrehajtása esetén biztosított a központi költségvetés bruttó adósságának csökkenése – összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) véleményét a jövő évi büdzséről szóló törvényjavaslatról Domokos László, az ÁSZ elnöke szerdán a parlamentben.
Domokos László hangsúlyozta: előremutató, hogy a külgazdasági bizonytalanságok miatt a kormány az óvatosság jegyében a korábbi éveknél jelentősebb, mintegy 400 milliárd forintos tartalékot épített a jövő évi költségvetésbe, pozitívan értékelhető az országvédelmi alap létrehozása. Az ÁSZ elnöke ugyanakkor kritikaként fogalmazta meg, hogy az ÁSZ véleményének kialakításakor még nem voltak ismertek az alap szabályozását megalapozó jogszabályok.
Az elnök kritikaként fogalmazta meg: az ÁSZ munkáját nehezítette, hogy a költségvetést nem alapozták meg háttérszámítások, illetve ezeknek a számításoknak a hozzáférhetőségével évek óta elégedetlen a számvevőszék. Hozzátette: szeptember végén az adóbevételek 98,6 százalékánál nem álltak rendelkezésre kormányzati háttérszámítások. Domokos László elmondta: a 2012-es adóbevételek 63,6 százaléka teljesíthető minősítést kapott az ÁSZ-tól, azonban az adóbevételek 6,8 százalékát magas kockázatúnak ítélte a számvevőszék a jövő évi büdzsében.
„Megpróbálja a lehetetlent”
„Egy nehéz gazdasági helyzetben, súlyos nemzetközi körülmények, óriási nemzetközi kockázatok között ez a költségvetés megpróbálja a lehetetlent: egyszerre egy fenntartható nyugdíjrendszert, egy fenntartható egészségügyi rendszert létrehozni, közben gazdaságfejlesztést ösztönözni, és ráadásul még társadalmi felzárkóztatás kihívásainak is eleget tenni” – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz vezérszónoka szerdán a költségvetés parlamenti vitájában. Rogán szerint 2012-ben a legfontosabb cél, hogy Magyarország felkészüljön a bizonytalan nemzetközi helyzetből adódó kihívásokra, így a költségvetésnek is ennek megfelelően kellett elkészülnie.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!