Úgy ítélte meg, kivezethető 2013-tól a szuperbruttó intézménye 202 ezer forintos kereset fölött is. „Milyen adórendszerünk volt 2010-et megelőzően? Hihetetlenül magas volt Magyarországon az újraelosztási hányad, rekordmagas adóztatási szinten voltunk, az általános növekedési mutató elmaradt, 2009-re eljutottunk a sereghajtó szintre a térségben. Nyilvánvaló: a szocialista kormányok adópolitikája mindkét szempontból megbukott, társadalompolitikailag azért, mert a szegényedés jellemezte az országot, és nem pedig a gazdagodás. Meg kell nézni a jövedelmi adatokat! Ezért nagyon csodálkozom, hogy az ellenzék pártjai vissza akarják hozni a bukott adórendszert” – hangoztatta Rogán. Mint fogalmazott, ha az MSZP nem osztódik tovább, kimondhatjuk, hogy egyetlen javaslata drasztikus, 300 milliárd forintos adóemelést tartalmaz, ennyit vonna el a magyar családoktól, leginkább a közepes vállalkozásoktól, amelyek élen járnának a munkahelyteremtésben. Az LMP-hez címezve azt mondta, 188 milliárdos elvonást jelentene az, amit ők javasolnak, s kétszer akkora mértékben emelnék a jövedéki adókat, „miért is beszélnek itt ennek ellenkezőjéről?” – tette fel a kérdést a vezérszónok.
Ha az MSZP nem osztódik tovább
A szocialista kormányok adópolitikája megbukott.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!