Kedden – Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéja után – hatórás időkeretben tárgyal az Országgyűlés a jövő évi adótörvényekről, majd megvitatja a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről szóló előterjesztést. Ez utóbbi alapján jövőre már nem állapíthatók meg korhatár előtti nyugdíjak, a jelenleg folyósítottakat pedig a korhatár előtti ellátásként – föld alatt végzett bányászati tevékenység esetén átmeneti bányászjáradékként, fegyveresek esetében szolgálati járandóságként – kell továbbfolyósítani. Szerdán megkezdődik a 2012-es költségvetés általános vitája. A büdzsét négy napon át, összesen harminc órában tárgyalja az Országgyűlés.
Szerdán emellett általános vita lesz a mozgóképtörvény módosításáról, amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatását a hatos lottó játékadójának 80 százalékában határozná meg, a költségvetésben eddig e célra fordított pénzt pedig más kulturális célokra használhatnák.
Részletes vitát folytat a Ház a fideszes képviselőként a Nemzeti Kulturális Alapot elnöklő L. Simon László előterjesztéséről is, aki a pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások járulékfizetési kötelezettségének visszaállítását kezdeményezte.
Csütörtökön – a költségvetési vita folytatása után – az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvény tervezetéhez érkezett módosító javaslatokat tárgyalja a parlament. Ekkor lesz szó azokról a módosító indítványokról is, amelyek a kormány büntető tárgyú előterjesztésén változtatnának. A kabinet terve a többi között arra irányul, hogy a munkaképtelenek, a tanköteles korúak, a nyugdíjkorhatárt betöltöttek és a terhességük 6. hónapját elérő nők kivételével minden szabadságvesztését töltő elítéltnek dolgoznia kelljen a jövőben.
A pénteki napirenden már csak a büdzsé általános vitájának folytatása szerepel.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!