Rétvári Bence szerint egyértelmű továbbá, hogy a magyar állampolgárságot kérelmező szlovák állampolgárok kifejezett szándéka a magyar állampolgárság kezdeményezésével csak arra irányul, hogy a magyar állammal közjogi kapcsolatot létesítsenek. Ebből a lépésből megdönthetetlen vélelem nem állítható fel arra, hogy a kérelmező a szlovák állammal meglévő ilyen irányú kötődését fel kívánná számolni – fogalmazott.
A KDNP alelnöke utalt arra is, hogy a szlovák szabályozás szembehelyezkedik az Európa Tanács 1997. november 6-án kelt, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény 12. cikkével is, mert az állampolgárságtól megfosztó döntéssel szemben nem biztosít jogorvoslatot.
A szlovák belügyminisztérium megvonta Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozótól szlovák állampolgárságát, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Az Egy jobb Komáromért polgári társulás aktivistája a Bumm.sk hírportálon korábban közölte: megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, és ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált.
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár még aznap közleményben tiltakozott az eset miatt. Mint írták, a magyar kormány felháborodással értesült arról, hogy a magyar állampolgárság megszerzése miatt a Szlovák Köztársaság, az érintett személy kifejezett akarata ellenére, megfosztotta szlovák állampolgárságától Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozót, és ezzel kísérel meg alapot teremteni további életvitelét ellehetetlenítő jogfosztásokhoz.
Peter Weiss budapesti szlovák nagykövet miután Németh Zsolt külügyi államtitkár az ügy miatt bekérette, azt közölte, hogy országa állampolgársági törvénye megfelel a nemzetközi előírásoknak és gyakorlatnak, és Boldoghy Olivért nem fosztották meg szlovák állampolgárságától, hanem azt a törvény értelmében elveszítette.
A felvidéki vállalkozó állampolgárságtól történő megfosztását elítélte az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága, és Magyar Állandó Értekezlet is. Semjén Zsolt azt mondta, a szlovákiai és uniós fórumokon is kiállnak az állampolgárságától megfosztott révkomáromi férfi mellett, és minden segítséget megadnak neki.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!