A határ megváltoztatása miatt a magyarok egyharmada szorult az anyaországon kívülre, míg a huszadik századi diktatúrák elnyomása miatt milliók élnek világszerte – mondta el Semjén. A magyar nemzet világnemzet, így a legkülönfélébb kihívások előtt állnak ezek a közösségek, amelyet a kormánynak figyelembe kell venni – tette hozzá. Semjén rámutatott, hogy mind a magyar politikai pártok, mind a határon túli magyar szervezetek egységesen fogadták el a nemzetstratégiát. Ez a dokumentum szembenéz mindennel, ami a magyar nemzetet érinti.
„A magyar emberek sehol nem lehetnek másodosztályú állampolgárok.” A miniszterelnök-helyettes kijelentette, elfogadhatatlan, hogy egy magyar ember nem intézheti ügyeit magyarul, ha a két ember megérti egymást. Amikor kiállunk a magyar nemzetrészek mellett, akkor az egyetemes emberi jogi elvek alapján bírálunk – tette hozzá. Semjén botrányosnak nevezte azt a szlovákiai ügyet, amelyben egy magyar nemzetiségű férfitól el akarják venni az állampolgárságát. „Feladatunk és küldetésünk, hogy jogsegélyt biztosítsunk ezen emberek védelmére.”
Nincs számonkérhetőség
Gál Kinga európai parlamenti képviselő elmondta, hogy az unióban nincsenek olyan kisebbségi jogok, amelyek nemzetközi színtéren számonkérhetőek lennének. Politikai és jogi szint felől érdemes megfogni a jogsegély kérdését – tette hozzá. A politikai szint segít abban, hogy a szélesebb közvélemény megismerje az adott kisebbségi problémát – hangsúlyozta a képviselő.
A jogi szint kapcsán rámutatott arra, hogy a luxemburgi Európai Bíróság elé eddig kevés kisebbségi ügy került, de van remény arra, hogy ez a jövőben megváltozzon. Gál példaként említette, hogy ezen testület előtt van Sólyom László azon ügye, amikor nem engedték be Révkomáromba.
„Ha lehetett roma keretstratégiát alkotni, akkor miért nem lehet kisebbségi-nyelvi keretstratégiát alkotni?” – tette föl a kérdést a politikus. Vannak lehetőségek a jogsérelem orvoslására, de azt meg kell tanulnunk, hogy az adott tagállami bíróságok révén kell megoldást találni – hangsúlyozta Gál. Egy olyan hálózatra van szükség a környező országokban, amely képes egyesíteni az adott terület legjobb ügyvédeit az adott jogsérelem kezelése kapcsán – fogalmazott a politikus.

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.