Három sebesség
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár január 5-én jelentette be, hogy a kormány elfogadta az idei évre vonatkozó felsőoktatási felvételi keretszámokat. Mint mondta, mindenki bejuthat a felsőoktatásba, aki elér legalább 240 pontot, közülük csaknem 50 ezer hallgató tanulhat úgy, hogy tanulmányi költségeit részben vagy egészben az állam fizeti.
Közlése szerint az új felsőoktatási törvény értelmében három finanszírozási forma lesz. Mintegy 34 ezer hallgatónak – „értelemszerűen a legjobbaknak”, a legnagyobb arányban a műszaki, a természettudományi és az informatikai szakokon – száz százalékban fizeti majd az állam a tanulmányi költségét, 15 550 hallgató esetében pedig a képzési költség mintegy felét fogja fedezni az állam. Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: a kabinet „ezáltal bővíteni tudja azoknak a képzéseknek a körét, amelyek vélhetőleg a gazdaság motorjai lesznek”.
Diákhitel 2.
A harmadik kategóriába azok tartoznak, akik nem kapnak állami ösztöndíjat, nekik elindul a diákhitel 2., amely „komoly állami kamatgaranciával” fedezi az érintett hallgatók tanulmányait – ismertette az oktatási államtitkár. Megjegyezte, hogy megmarad a diákhitel 1. is, amelyet mindenki igénybe vehet.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!