Már életében halhatatlanná vált + Képek + Videó

Családtagjai, barátai, kollégái és tisztelőinek sokasága kísérte utolsó útjára Garas Dezsőt.

„A magyar színjátszás egyik legnagyobb egyéniségétől búcsúzunk most, mély fájdalommal, megrendülve” – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a 77 éves korában, hosszan tartó betegség után december 30-án elhunyt színész ravatalánál. Mint mondta: Garas Dezső teljes életet élt, alázattal és szakmai tökéllyel játszotta szerepeit, és már életében halhatatlanná vált.

A művészre emlékezve felidézte: Garas Dezső azt mondta szerényen, hogy több volt a szerencséje, mint az esze, és a hullámok épp oda rakták fel, ahol kezdte magát jól érezni. „A legtöbb nem a szerencséből, hanem a tehetségből és az emberségből jutott ki neki, a hullámok csak a lehetőségeket jelentették, de ő navigálta hajóját a felfedezésre váró tájak felé” – fogalmazott Réthelyi Miklós, hozzátéve, hogy olyan szép és félelmetes tájak voltak ezek, mint amilyen az emberi természet.

Senki sem tudja elfelejteni

Garas Dezsőt a Nemzeti Színház társulatának nevében Alföldi Róbert igazgató búcsúztatta, aki arról beszélt, hogy senki nem tudja majd elfelejteni Garas Dezsőt. „Egyikünk sem, akik veled lehettek, dolgoztak veled, beszélgethettek veled ott a büfében, az ajtó melletti asztalnál” – tette hozzá. Mint fogalmazott, a Nemzeti társulata elhagyatva, egyedül maradt Garas Dezső nélkül. „Végtelenül hiányozni fogsz, főleg most, amikor talán soha nem volt nagyobb szükség arra a bizonyos csapatra” – mondta, hozzáfűzve, hogy megtisztelő, felemelő volt Garas Dezsővel egy csapatban lenni, és az egész társulat számára az élet nagy ajándéka, hogy elfogadta őket csapattársnak.

„Soha nem hazudtál, soha nem beszéltél mellé, és azt hiszem, gyűlölted a hamisságot, az álságos viszonyokat, a nem egyenes helyzeteket, a tehetetlenséget és a tehetségtelenséget” – emlékezett Alföldi Róbert, hozzátéve, hogy talán ezért gondolták a művészről, hogy nehéz ember. Mert csak az igazság és a valóság volt fontos számára.

Barátja emlékét megidézte Törőcsik Mari színművész is, aki – mint mondta – a társulat és mindazon színészek és színházi emberek nevében búcsúzott, akiket szeretett és akikkel együtt dolgozott Garas Dezső. Az ország egyik legnagyobb és legizgalmasabb színésze voltál vagy és maradsz – fogalmazott a pályatárs, hozzáfűzve, hogy Garas Dezső azon kevesek közé tartozott, akiket nemcsak a közönség, hanem kollégái is szerettek. Nemcsak a színészetedért rajongtak, hanem azért az emberért, akit ez a név takart, Garas Dezső – mondta.

„Hiányozni fogsz Garas, a síromig”

Törőcsik Mari felidézte a művész humorát, ironikus látásmódját, öniróniáját. Szólt arról is, hogy Garas Dezső a színpadon nem játszott, hanem ugyanúgy „létezett”, mint az életben. „Meggyőződésem, hogy azért tudunk ennyire szeretni, mert te alapvetően tudtál szeretni”. „Összhangban léteztünk a pályán, legtöbbet veled játszottam és erre büszke vagyok” – mondta a színésznő, hozzáfűzve, hogy mindketten tudták, csak akkor fénylenek a színpadon, ha igazi mesterrel dolgoznak, és büszkék lehetnek arra, hogy nekik nyolc-tíz nagy mester jutott.

Brecht Galilei élete című darabjának Major Tamás által rendezett előadását idézte fel, amelyben Garas Dezső fiatalon a pápát játszotta. „Lélegzetelállító volt, ott megérezte mindenki, hogy igen, ezért érdemes színésznek lenni” – emlékezett Törőcsik Mari. „Amíg egy ember élni fog, aki személyesen látott és ismert téged, addig ha ő belép egy színházba, ott rólad lesz szó és rázkódik majd a nevetéstől az épület. Hiányozni fogsz Garas, a síromig” – zárta beszédét Törőcsik Mari.

Sándor Pál filmrendező Garas Dezsőről szólva úgy fogalmazott, boldog, hogy ismerhette, társává fogadta őt, dolgozott vele és „közösen kalapálhatták ki halhatatlanságának egy részét”. „Dezső, boldog vagyok, hogy amíg élek velem maradsz” – mondta a Régi idők focija és a Ripacsok című film rendezője.

Kísértették 1944 emlékei

Garas Dezső ravatalánál Tamkó Sirató Károly Tengerecki Pál című verse hangzott fel felvételről a művész előadásában. A művész sírjánál Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és az alapítvány képviseletében tartott beszédet. Garas Dezsőre emlékezve elmondta: a színész sok régi történetet mesélt el neki a háború idejéről, gyerekkoráról, majd a későbbi Goldmark teremben lezajlott fellépéseiről.

„Azt mondtad, tulajdonképpen mindig örültél a hitközség megkeresésének, de minden alkalommal rossz érzésekkel léptél be a Síp utcai székházba, kísértettek 1944 borzalmas emlékei” – idézte fel Gordon Gábor.
Legutóbbi találkozásukra emlékezve arról beszélt, hogy akkor Garas Dezső azt mondta neki: ha szükség lesz rá, csak telefonáljon. „Azért vagyok itt, mert szükségünk lenne rád, nekünk is, az országnak és az egész művészetkedvelő világnak” – mondta. A beszéd végén a zsidó liturgiából a búcsúztató zsoltár egy részlete hangzott el.

A művészt többek között Avar István, Kern András, Tordy Géza, Básti Juli, Zsámbéki Gábor, Szirtes Ági, Kulka János, Eperjes Károly, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Margitai Ági, Szilágyi Tibor, Rátóti Zoltán, Gálvölgyi János, Mertz Tibor, Balázsovits Lajos, Almási Éva, Eszenyi Enikő, Szarvas József, Hegedűs D. Géza, Ragályi Elemér, Závada Pál és Varnus Xavér, valamint számos politikus, köztük Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, valamint Magyar Bálint és Pető Iván, az SZDSZ volt vezetői is elkísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.