30 millió alatt is élhetnének az árfolyamgáttal + Videó

Módosító javaslatot nyújt be a Fidesz az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslathoz.

NT
2012. 02. 21. 10:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz vezérszónoka emlékeztetett: az eredeti tervek szerint az vehetné igénybe az árfolyamrögzítést, akinek a devizahitel fedezetéül szolgáló ingatlanjának forgalmi értéke – a fedezetként való elfogadáskor – nem haladta meg a 30 millió forintot. A Fidesz ehelyett azonban azt a korlátot javasolja – folytatta –, hogy az élhessen az árfolyamgáttal, aki 30 millió forintnál kevesebb hitelt vett fel.


A módosító indítványról a kormánypárti frakció megkezdte az egyeztetéseket a kabinettel és a bankszövetséggel is – jelezte Rogán Antal.

Nagyban segíti majd

A kormány tervei szerint az árfolyamgát új rendszere jelentős mértékben járul majd hozzá a devizahitelesek problémájának enyhítéséhez – mondta a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslat keddi parlamenti vitájában.

Szatmáry Kristóf expozéjában kiemelte: az árfolyamrögzítést – annak kedvező feltételei miatt – várhatóan a devizahitelesek döntő többsége igénybe fogja venni.

A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítéséről szóló jogszabályt módosítani kezdeményező javaslat szerint az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamgát új rendszerébe való belépést a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél.

Az árfolyamgát lehetőségét a lakóingatlanra kötött pénzügyi lízingszerződéssel rendelkezők is igénybe vehetik. Az árfolyamrögzítésre 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség.

A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában az indítvány szerint.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.