A görögökkel miért kivételeztek?

Nem kell új konvergenciaprogramot írnia a kabinetnek a mostani helyzetben, elég alátámasztani a korábbit.

Kovács András
2012. 02. 22. 11:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már 2006-ban meglebegtették a kohéziós alapok forrásainak a felfüggesztését, de az akkori kabinet egy új konvergenciaprogram elkészítésével megmenekült ettől az eljárástól – mondta el lapunknak Szemlér Tamás, a Budapesti Gazdasági Főiskola docense annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság azt javasolja, hogy függesszék fel 495 millió euró – közel 150 milliárd forint – Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását.

A mostani helyzetben nem feltétlenül kell új programot írni, meg kell nézni, hogyan teljesíthető a 3 százalék alatti hiány és milyen intézkedések szükségesek ehhez – tette hozzá. A szakértő szerint önmagában kevés, hogy a kabinet arról beszél, hogy mindenképpen 3 százalék alatt lesz a hiány, ha ezt nem támasztja alá intézkedésekkel.

Szemlér arra is rámutatott, hogy ez a közel félmilliárd eurós összeg az éves kohéziós források egyhatodát érinti. Természetesen a felfüggesztés megszüntetésének az eléréséhez fájdalmas intézkedések kellenek majd – vélekedett a docens. Úgy látja, ha a görögök esetében korábban meglépték volna ezt, akkor másképp nézne ki az egész dolog.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.